Szöul belvárosában tervezték felépíteni
Pixelfelhő a tornyok között
9 hozzászólás
Munkatársunktól    2011.12.16

Egyedi és meglehetősen feltűnő terveket mutatott be a világhírű MVRDV építésziroda. Az egymás mellett felépítendő két torony közötti kapcsolatot egy felhőre emlékeztető híd szolgálná, a tervezők így próbálnának valami újdonságot felmutatni a világszerte mindenhol megjelenő, magányos felhőkarcolókkal szemben.


A Szöul megújítására megálmodott Yongsan Dreamhub projekt keretén belül valósulna meg az itt látható beruházás is. A 260 és 300 méter magasságú épületek között a 27. emeleten helyezkedne el az az átkötő folyosó, amit a tervezők csak “pixelfelhőnek” neveznek, utalván ezzel a híd sajátos formavilágára. A tetőkerteknek, éttermeknek és wellnessközpontnak is helyet adó területen rendkívül sok zöldfelületet és természetes világítást ígérnek az építészek.

 

Azonban kérdéses, hogy a projekt ebben a formájában meg tud-e valósulni. Ugyanis a látványképek nyilvánosságra hozatala után rögtön a sajtó kereszttüzébe került az MVRDV, mivel a kritikusok szerint az épületek nagyon hasonlítanak a 9/11-es World Trade Center ikertornyaira. A nemzetközi médiában olyan nagy botrány keveredett az ügyből, hogy a világhírű építésziroda kénytelen volt kihozni egy közleményt, amiben cáfolják, hogy bármi köze is lenne terveiknek a terrortámadás során elpusztult épületekhez.

 

“A The Cloud tervezésének kiindulási paraméterei a napsütés, a szabad külső terek, a lakók életminősége és maga a város voltak. Ez egyike azon projekteknek, amelynek során az MVRDV a felemelt városi térrel kísérletezik, megpróbálva újraalkotni a felhőkarcoló sablonos típusát. Nem állt szándékunkban, hogy bármilyen hasonlóságot teremtsünk a 9/11-es támadásokkal, és nem is láttuk ezeket a hasonlóságokat a tervezési folyamat során. Őszintén bocsánatot kérünk mindenkitől, akit szándékaink ellenére megsértettünk” - olvasható közleményükben.

 

A felfokozott hangulat a közlemény megjelentetése után sem csillapodott, az iroda azóta is számtalan fenyegető levelet és telefonhívást kapott, egyesek egyenesen az Al-Kaida titkos támogatóinak nevezték a tervezőirodát.

 

Az eredeti elképzelések szerint 2015-ben adták volna át a két tornyot, melyekben 80-260 négyzetméteres luxuskategóriás lakások is helyet kaptak volna, ám a heves ellenállás miatt lehet, hogy a terveket alaposan átszerkesztik a holland építészek.

Cimkék: építészet, épület,
Legfrissebb hozzászólások
2135
A cukorbeteg kislánytól az...
tiffany, Ma, 23:35
9
„Minden alkotásra...
Adrihanna, Ma, 23:27
2
Két új modell az Ulysse...
tywin, Ma, 21:26
1
Eladó Lena Headey otthona
Chris, Ma, 13:03
7
Új Gucci kollekció: City...
Oliv3r, Ma, 01:58
48
Bezár a Coin divatház
suvitomi, Tegnap, 16:56

Az első napi hurráoptimizmus után nagy zuhanással folytatta útját a Facebook az amerikai tőzsdén. Múlt héten engem is sokan megkérdeztek arról, hogy vajon érdemes-e a nagy közösségi oldal induló részvényeibe fektetni?
HÁ,
1 napja
- 15 hozzászólás
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
1 hónapja
- 51 hozzászólás
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
Hennel Ádám a Fix HD magazin műsorában beszélt a Trendmagazinról, valamint a jövőbeli tervekről.
Mivel az utóbbi időkben egyre gyakrabban esik szó ilyen-olyan módon a bulvármédiáról, ezért úgy döntöttünk, hogy egy asztalhoz ültetjük a Starity és a Trendmagazin vezetőjét.
A Twilight Saga óta világszerte ismerik a nevét, ám az így kialakult médiafigyelmet nem mindig viseli jól. Kristen Stewart idén április 9-én töltötte be a 21. életévét.



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 7 és 2 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
mio
-
2011.12.21. 16:39
9
semmi gond nincs vele
avatar
vivtomas
-
2011.12.20. 18:28
8
Ezzel nem az a fő baj hogy a 9/11-re emlékeztet, hanem hogy ízléstelen.
avatar
gabesz21
-
2011.12.19. 21:11
7
rögtön terroristák lettek a tervezők :DDD
avatar
Zelda | Fashion Guru
-
2011.12.18. 18:17
6
Ilyen nagyon nem kellene felháborodni, annyira nem hasonlít szerintem! Maga az épület dizájnos :)
avatar
Tompi | Fashion Guru
-
2011.12.17. 20:17
5
Ötletes az tuti :D Ha még alulra még egy ilyet építenének már nem hasonlítana arra.
avatar
Athos
-
2011.12.17. 14:46
4
Pedig k@va jól néz ki!
avatar
zZz
-
2011.12.16. 18:34
3
ezt én sem értem mert nekem is egyből az ugrott be! de majd újratervezik kívülről, attól még meg lehet építeni!
avatar
Bernie
-
2011.12.16. 15:47
2
Ezt hogy nem gondolták korábban? Mintha lemodellezték volna azt a pillanatot amikor a gép becsapódik a toronyba..
avatar
Barbie
-
2011.12.16. 03:53
1
Nekem tetszik, mert egyedi...
Salvatore Ferragamo 'Faenza' bőrcipő
A Salvatore Ferragamo bőrcipőkben a legmagasabb minőséget képviseli. Az itt látható, "Faenza" elnevezésű modelljük az üzletemberek számára készült.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
Javában dúlt a salvadori polgárháború, a továbbra is forrongó Közel-Keleten az izraeli légierő meglepetés csapást mért az iraki atomerőműre, megalakult a Music Television és az első Indiana Jones-film is mozikba került.