Ralph Rueben
Lifshitz. A nehezen kiejthető név első hallásra a
legtöbbeknek nem igazán üzen bármit is. Viszont ha azt
halljuk: Ralph Lauren, máris a divatvilág egy olyan, negyven
éve töretlenül progresszív divat márkája jut eszünkbe, amely
mindeddig a konzervatív luxus megtestesítője volt.

Az anti-divatdiktátornak is nevezett Ralph Lauren
1939 október 14-én, Ralph Rueben Lifshitz néven pillantotta
meg a napsugarakat, egy askenázi zsidó család sarjaként. A
szülők - Fraydl (Kotlar) és Frank Lifshitz, szobafestő - a
fehérorosz Pinsk városból emigráltak New York
Bronx-körzetébe. Édesapja eredetileg művész volt, de
megélhetésük miatti kényszeűségből vált szobafestővé,
feladva terveit. Lauren karrierjének fantasztikumát mutatja,
hogy New York nem éppen előkelő negyedéből, egy szegény
zsidó családból küzdötte fel magát a divatvilág elcsapatába.
A zsidó fiú üzleti érzéke már korán megnyílvánulni látszott,
mikor fiatal iskolás évei alatt, tanítás után azzal keresett
pénzt, hogy ruhákat vásárolt, és adott el. A Salanter
Academy nevű zsidó iskolába után az MTA (Marsha Stern
Talmudical Academy - mai nevén a Marsha Stern talmudi
Akadémia) tanulója lett, míg végül elvégezte a DeWitt
Clinton középiskolát, 1957-ben. Érdekes, hogy bár itt az
üzleti fakultációra járt, elhanyagolta tanulmányait.
Serdülőkori bálványai a brit és amerikai stílus megteremtői,
VIII. Eduárd windsor-i herceg, és Katharine Hepburn voltak.
Már az MTA-n úgy volt ismert osztálytársai előtt mint, aki
kiváló értékesítési érzékkel van megáldva. A Clinton
évkönyvében úgy írta alá a fényképét, hogy ő milliomos akar
lenni.

Mikor Ralph 16 éves lett, testvérével, Jerryvel
megváltoztatták nevüket Lifshitz-ről Lauren-re ( másik
testvérük, Lenny megtartotta a családi nevét). Később a New
York-i Baruch Üzleti - és Közigazgatási Egyetemre ment,
üzleti szakon, de két év után abbahagyta. 1962 és 64 között
az amerikai hadseregben teljesített szolgálatot. Valamivel
leszerelése után, 1968-ban feleségül vette Ricky Low-Beer-t,
akitől három gyermeke született: Andrew '69-ben, majd
1971-ben David, később lánya, Dylan. Fiatalabb fia a Polo
Ralph Lauren igazgatója, Dylan pedig az elit Dylan's Candy
Bar-t vezeti Manhattanben. Ralph többet nem tanult
divattervezést, viszont értékesítőként dolgozott az Államok
legnagyobb múltú anyag gyártójánál, a Brooks Brothers-nél. A
Brooks Brothers ekkor leginkább arról volt híres, hogy a
lovaspóló-játékosoknak olyan inget készített, melynek
legombolható gallérja van.

1967-ben a Norman Hiltontól kapott 50 ezer
dolláros kölcsönből először megvásárolta a BB-től a
"Polo"-t, a leggombolható gallér jogával együtt, majd
megnyitotta első nyakkendő üzletét, ahol saját tervezésű,
széles szabású klipper-darabjait értékesítette a Polo
márkanév alatt. Ralph Lauren ettől az időponttól kezdi
számítani márkája történetét, amely dátum meg is jelenik
több - első sorban sportos - kollekciója design-elemeként.
Lauren később megvásárolta a Hilton nevet sőt, 1969-ben már
saját butikot nyitott a Bloomingdale's áruházban, New
Yorkban, 1974-ben pedig az ő kreációját viselte Robert
Redford, A nagy Gatsby című filmben.

1970-ben díjat nyert a COTY Award-on, a férfi
kategóriában. Ekkor nyilatkozta azóta is követett ars
poeticáját: "Nem vagyok divatos személyiség, sőt,
divatellenes vagyok. Nem szeretnék ennek a világnak része
lenni, túlságosan mulandó, és nem szeretném azt sem, hogy
hasson rám. Engem az időtlenség, a maradandóság érdekel,
vagyis a stílus - nem pedig a divat". Tény, és való, Ralph
Lauren kollekciói sosem a modern, extravagáns vagy éppen
eklektikus divatirányzatot gazdagították, sokkal inkább a
klasszikus trendet határozták meg. Több elképzelés is
született a extravagancia elkerülésének okaként Ralphal
kapcsolatban: egyesek szerint a Bronx-i átlagemberek napjai
azok a "gyökerek", melyek a kollekciók egyszerűségét
táplálják, más vélemények szerint az RL mindössze ezzel
akarja biztosítani mindnekori jelenlétét a divat piacon.
Nagyjából ebben az időben jelentette meg azt a testre
szabott női ruhát, melynek vonalai a klasszikus férfi
stílust idézték, mandzsettás, Polo-jelvénnyel ellátott darab
volt. 1972-ben jelent a meg a híres férfi póló, mely először
24 színben volt kapható, s rövid időn belül kedvelt
klasszikus lett a rajta található Polo logónak köszönhetően.

1984-ben átalakította a fotós Edgar de Evia és a
belsőépítész, Robert Denning egykori otthonát, a
Rhinelander kúriát a Polo Ralph Lauren vezető áruházává.
Laurennél 1987-ben agydaganatot diagnosztizáltak, de egy
sikeres műtét után, rövid időn belül felépült. A 80'-as
éveket Lauren számára az Armanival vívott "hidegháború" is
fémjelzi, az irodista-férfi divat kapcsán, amiből Ralph
került ki nyertesen. 1997-ről a Ralph Lauren állami vállalat
lett, mellyel a New York-i tőzsdén is kereskednek, 'RL' név
alatt.

A Ralph Lauren termékek több csoportra oszlanak. A
legelterjedtebb a Polo Ralph Lauren, mely nevezhető a
"legolcsóbb" RL-brandnek is. Ez férfi és női darabokat
egyaránt készít. A Purple Label angol stílusban, nagyon
drágán készít kollekciót, elsősorban öltönyök, és
kiegészítőik (mandzsetta gomb, nyakkendő, öv) akár méretre
igazítva is (mead-to-measure). Az árak több száz dollártól
kezdődnek, s határaik ezer dollároknál állnak meg. A Black
Label szekció olasz designal készül, kasmírt, selymet, de
nylont is felhasználnak az átlagban 300 és 2200 dollár közti
darabokhoz. A farmerok forgalmazásához pedig létre hozták a
Polo Denimet. A Hölgyek számára készült Black Label darabok
szintén költségesek ugyan, de legalább annyira elegánsak is.
A fiatalos, laza stílust kedvelők a Blue Label termékek közt
szemezgethetnek. Ezutóbbiból a legújabb kampány az 'East
Hampton'. A legborsosabb női darabokat a Collection
csoportban találjuk. A Lauren egy visszafogott, hétköznapi
eleganciát sugárzó szekció. Az RLX egy női és férfi
sportkollekció. A Ralph Lauren egyébként nem csak a
lovaspóló hódolóinak, hanem a rögbi, a tenisz (US Open 2010)
és golf játékosoknak is készít ruhadarabokat.

A márka elkötelezettségét a sport iránt mi sem bizonyítja
jobban, minthogy a 2008-as Pekingben rendezett téli
Olimpiára Ralph Lauren tervezte az USA sportolóinak ruháit,
amiket tavaly óta forgalomba is helyeztek. Idén pedig a
futball világbajnokság kapcsán jelentetett meg kreációkat,
többek közt a 'show your pride'-ot, mely lényege, hogy a
megrendelő nevét varrják bele a pólóba. Lauren nem elégedett
meg az apró lovassal, mint márkajelzéssel: elkészítette a
Big Pony kollekciót, melyen az őt milliárdossá tevő lovas
már részletesen kidolgozva, kb. 10cm-es óriásként szerepel.
Ezt fokozta a gigantikus Dual-Match majd Mutli-Match
hímzésekkel. Egyaránt gondolt a babákra vagy a serdülőkre a
Baby illetve a Children kollekciókkal. Tavaly végre
megjelent a tervező óra kollekciója is, mely szintén
visszafogott, ugyanakkor minőségi automata karórákat alkot.

Sőt, Ralph még mindezeken is túlment: rendre
hozza létre a termékcsoportokat a Ralph Lauren Home-on belül
is, mely luxuslakáscikkeket és berendezési tárgyakat gyárt.
Ezutóbbi mindazoknak készül, akik kedvelt márkájuktól
annyira nem akarnak megválni, hogy ágyukat, tapétájukat,
törölközőjüket, függönyöket, a falukon a festéket, a
lámpájukat, Ricky Lauren szakácskönyvét és még sok minden
mást Ralph Laurentől rendelnek meg, hogy ne kelljen
lemondani a bevált minőségről - "biztos, ami biztos".

Ralph egyébként szabadidejét szívesen tölti old
timer autó gyűjteménye gyarapításával. Jelenleg legújabb
Bugatti Veyronja mellett büszkeségei egy 1929-es Bentley,
egy 1937-es Alfa Romeo, egy 1938-as Bugatti vagy egy 1962-es
Ferrari is. Egy colorádó-i farm, egy jamaikai és egy Long
Island-i ház, illetve több nagyvárosi lakás tulajdonosa is
egyben. 2007-re már több, mint 35 üzlete volt az Egyesült
Államokban. A Financial Times 2010. január 2-3-i számában
arról számolt be, hogy a cég éves bevétele 5 milliárd dollár
volt a tavalyi évben, a vállalat likviditási tőkéje pedig 1
milliárd dollár volt. Szintén idén történt, Nicolas Sarkozy
kitüntette Ralph Laurent a francia becsületrend
keresztjével.
Napjainkban már az első New York-in kívül körülbelül 400
üzlete van szert a világon, a Time magazin összeállításában
pedig a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolta.
Szakértők szerint Ralph sikerének titka az, hogy nem
ruhákat vagy bútorokat árul, hanem egy olyan életstílust,
ami az egész világon ugyanannyira értékes, és nem utolsó
sorban eladható.

.jpg)














