Nagyon ár alatt passzolta el a svájci órát
Rolexet lopott a mentős
4 hozzászólás
Munkatársunktól    2014.11.15

Egy mentős lopási ügye borzolja a kedélyeket Arizonában, aki a betegtől eltulajdonított Rolexet az Ebayen keresztül próbálta eladni.

A gyanúsított a 32 éves Jason Edward Alexander, aki a Rural Metro betegszállító cégnél dolgozik. A rendőrség elmondása szerint, Alexander épp abban a mentőben dolgozott, amelyik Michael Brandon­t szállította a mesai otthonából a Banner Baywood kórházba. A Vietnámban is harcoló veterán sajnos a kórházban meghalt, azonban a családja észrevette, hogy a férfi 1969­-es Rolex Submariner karórája eltűnt - nyilatkozta a rendőrség. A hiányzó órát egy családtag kezdte el keresni, és nem sokkal később meg is találta az Ebay­en, majd jelentette ezt a rendőrségnek is. Később megtudhattuk a rendőrségtől, hogy Alexander volt az eladó, amit ő el is ismert, sőt azt is elmondta, hogy az órát sikerült eladnia egy barátjának, 1400 dollárért (a vintage óra piaci értéke mintegy 8-13 000 dollár).


„Ez egyszerűen nagyon aljas dolog volt”­ - mondta Brandon barátja, és egyben szomszédja, Pat Marzullo, majd így folytatta: „Amikor az ember mentőt hív, úgy gondolja, hogy azok barátságosak lesznek, és segíteni szeretnének.”

Alexander jelenleg közigazgatási fizetés nélküli szabadságát tölti a Rural Metro Corporation­nél, árulta el John Karolzak, az arizonai vállalat elnökhelyettese, majd így nyilatkozott: „Nagyon komolyan vesszük ezt az ügyet.” A hatóságok Alexandert jelenleg lopással, és lopott tulajdonnal való kereskedéssel vádolják. Munkaadója elmondása szerint még soha nem történt ilyen, vagy ehhez hasonló eset a cégnél.

avatar
Blue3y3
-
2015.01.06. 22:26
4
kirb: Ne általánosítsunk. Nekem többször kellett igénybevennem mentőt az életem során és soha semmi rossz tapasztalatom nem volt, nem tűnt el semmim. /igaz nincs Rolexem/
avatar
spearx
-
2014.11.22. 18:00
3
Ez semmi ehhez kepest:
Kiraboltak az Hublot butikot. http://index.hu/belfold/2014/11/22/kiraboltak_egy_oraboltot_az_andrassy_uton/

avatar
kirb
-
2014.11.17. 16:05
2
Hát ez nagyon ciki, de annyira nem vagyok meglepve. Olyan alakokat vesznek fel manapság mentősnek hogy......
avatar
Shadow88
-
2014.11.16. 18:57
1
Balfék!
Barna lencsés Prada napszemüveg
Ha új napszemüvegben gondolkodtok, íme egy igazán jó választás! A férfiak általában szeretik a fekete, sötétszürke változatokat, de szerintem egy barna, illetve aranyszínű szemüveg is elfér ezek mellett.

Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!
Március 21-én került megrendezésre a Trafóban az Áthallások címet viselő konferencia és beszélgetés, melynek legfőbb célja az volt, hogy bemutassa a Kádár-rendszer utolsó évtizedének kultúráját vagy ellenkultúráját.