Elhunyt Steve Jobs
Halálhírét a vállalat is megerősítette
2011.07.17 | Kirschner Dávid
Frissítve: 2011. 10. 06.
Elhunyt az Apple alapító-elnöke. Az 56 éves Steve Jobst 2004-ben diagnosztizálták hasnyálmirigyrákkal, 2009-ben májátültetésen esett át, idén év elején pedig egészségügyi okok miatt pihenőre vonult, majd fél évvel később lemondott vezérigazgatói pozíciójáról. Az Apple vezetését Tim Cook vette át, aki a napokban jelentette be az iPhone legújabb változatát, a 4S-t. Ezen a konferencián már Steve Jobs nem vett részt. Halálhírét a vállalat is megerősítette.
EREDETI CIKKÜNK: Steve Jobs és az Apple története
Talán nincs még egy olyan cég a világon, ahol az ötletgazda, az alapító ennyire maga lenne a cég. Az Apple Inc. jelenleg a modern világ egyik szimbóluma, egyszerre a haladás, és a vert helyzetből felállás példája. Steve Jobs így lehet a huszonegyedik század meghatározó alakja, akinek életműve ezen innovatív cég köré csoportosul, az Apple pedig ezáltal maga Steve Jobs.
Az alapító 1955. február 24-én született San Francisco -ban, örökbefogadó szülők gyermekeként, Steven Paul Jobs néven. Fiatal korától fogva nyilvánvaló volt nagy érdeklődése a technikai eszközök iránt, egyszer nyári munkán is volt a Hewlett-Packardnál (a legenda szerint egy alkatrész keresése kapcsán magát Bill Hewlettet hívta fel, és így szerezte az állást). 1971-ben egyik jó barátja révén megismerte Stephen Gery Wozniak-ot, aki korábban már kísérletezett számítógép építéssel, azonban az a kipróbálás során, ráadásul egy újságíró jelenlétében elégett. Az egyetemista fiatalemberek hamar egymásra találtak, és tehetségüket egy újságcikkben olvasott csalafinta módszer továbbfejlesztésével kamatoztatták: a cikk szerint a hívások adatainak listázásához apró jeleket vittek át a társaságok a beszélgetések ideje alatt a kapcsolt vonalakon, viszont egyes csalók ilyen jeleket produkáló készüléket építve majdnem ingyen telefonáltak. Jobs-ék is építettek egy ilyen – később „kék doboznak” nevezett – szerkezetet, amit 150 dollárért adtak el valakinek. Megközelítőleg még kétszáz ilyen dobozt csináltak, és adtak el, de az üzletnek a rendőrséggel való fenyegetések vetettek véget.
Jobs 1972 októberéig egyetlen szemesztert hallgatott végig az Oregon állambeli Portland Reed Főiskolán, de tárgyként nem vette fel az előadásokat. Ebben az évben került az éppen megalakult, játékfejlesztő Atarihoz, amelynek pont a negyvenedik alkalmazottja lett. Az összeférhetetlen és arrogáns Jobs-ot a főnöke rendszeresen éjszakai műszakba osztotta, de ő ezt arra használta ki, hogy beszöktesse Wozniak-ot, hogy kedvenc játékukkal, a Gran Trak-al játszhassanak. Ekkortájt Jobs egy nagyobb feladatot kapott főnökétől, hogy készítsen el egy ma már klasszikus, a Ponghoz hasonló játékot, amiben vissza kell pattintani a labdát úgy, hogy a képernyő tetején a három fal lerombolódjon. Ekkor még nem programozni kellett, hanem megépíteni az áramköröket, de Jobsnak nem ment a feladat. Wozniak segítségét kérte, akivel meg is építették a játékot, Jobs pedig – eredeti tervének megfelelően – azonnal vett is egy farmot a 350 dollárból, Portlandtől délre.
Woziak 1973-ban munkába állt a Hewlett-Packard-nál, és ebben az időszakban egy húsz dolláros, MOS Technology 6502 programozható mikroprocesszort vásárolt, és kipróbálta saját Hewlett- Packard gépén. Működött, így eltervezte, hogy megépíti saját számítógépét, de nem az Altair nyolc kapcsolós adatbeviteli módját követve, hanem qwerty billentyűzettel, kimenet gyanánt pedig a televíziója képernyőjét alkalmazta. Amikor bemutatta Jobs-nak a gépet, a kiváló üzleti érzékkel megáldott fiatalember nagy fantáziát látott a dologban, csakúgy, mint a „kék dobozok” esetében. Jobs meggyőzte, hogy ne adja közre ingyen a kapcsolási rajzot, hanem árulják a kész gépet termékként: „Dobjunk fel párat a levegőbe, és lássuk, viszik-e” – mondta. Wozniak építette ugyan fel a gépet, de mint mondta, esze ágában sem volt üzleti szemmel nézni a masinára: „Ugyan Steve egy árva forrasztást sem végzett a gépen, de én soha nem gondoltam arra, hogy számítógépet adjak el.” Wozniak nem tudott azonosulni Jobs látomásával, a számítástechnikai forradalommal, meg a nagy üzleti elképzeléseivel, inkább a maga kispolgári életét akarta élni. Bár megmutatta a gépet a főnökének is, akinek tetszett ugyan a számítógép, de „nem volt a gépnek helye a Hewlett- Packard-nál”. A HP nem kívánt azon a piacon jelen lenni, mely egy 800 dolláros, tévéhez köthető, BASIC-es számítógépben testesült meg. Mindenki, akit csak megkerestek, beleértve az Atarit is, elutasította őket. De valami mégis tovább lökte Jobs-t és Wozniakot, így nem adták fel víziójukat, hanem minden lehetőséget megragadtak, ami a megvalósítás felé vihette őket. Wozniak megvált a programozható HP–65 kalkulátortól, 250 dollárért, Jobs pedig eladta 1500 dollárért vörös és fehér Volkswagen kisbuszát. Egy kis tőke tehát már megvolt, hogy vállalkozást indítsanak, aminek viszont még nem volt neve...
Wozniak úgy emlékszik vissza, hogy Jobs akkoriban nagyon el volt foglalva az Oregoni farmja dolgaival, volt, hogy hónapokat töltött a farmon, és ott dolgozgatott, majd visszatért a városi életbe. Ebben az időszakban, amikor éppen a Los Altos és Palo Alto között a 85-ös sztrádán autóztak, Steve Jobs azzal állt elő, hogy „Kitaláltam egy nagyszerű nevet: Apple Computer!”. Több elképzelés is eszükbe jutott, mint például a Matrix Electronics vagy az Executek, de Wozniak máig nem tudja, miből merített Jobs, amikor kiötlötte a nevet, de sosem kérdezte meg tőle. Ennek ellenére később mégis adódtak problémák az egyébként tényleg egyszerű névből, méghozzá a Beatles korábbi kiadójával, az Apple Records-al. A cégnevek körüli huzavona 1981-ben, egy kevésbé ismert közös megegyezéssel zárult a két cég között, de az biztos, hogy az Apple 80 ezer dollárt fizetett a kiadónak, hogy az „alma” nevet használhassa, viszont mikor évekkel ezelőtt az Apple belépett a zene világának küszöbére az iTunes-al, ismét kiújult a vita a két cég között. A működéshez viszont egy harmadik félre is szükség volt: egyrészt, hogy egyáltalán elindulhasson a cég, másrészt szerettek volna egy „külső” személyt is, aki majd elbillenti a mérleg nyelvét, ha Jobs és Wozniak nem egyeznének meg. Az akkor még az Atarinál dolgozó Ronald Gerald Wayne lett az, aki elegendő tőkével, és szaktudással rendelkezett, hogy a harmadik legyen. 1976. április 1- jén alapították meg az Apple Computer Companyt, Wayne 10 százalékos részedésével, a maradék kilencven pedig Wozniak és Jobs között oszlott el.
Aztán Jobs az Apple I-el házalni kezdett, és ezen a különös körúton bukkant rá, az akkor nemrégen megalakult Byte Shop tulajdonosára, Paul Jay Terrel-re, aki az első elektronikai alkatrészekkel foglalkozó lánc tulajdonosa volt. Hiába volt az órákon át tartó bemutató, Terrel nem látott fantáziát a dologban, de azt javasolta, hogy maradjanak kapcsolatban. Nos, Jobs ezt komolyan vette, és kapcsolatban maradt: másnap egy valamire való hippihez méltó módon, mezítláb sétált be a boltba Terrelhez. Akárhogy is, de Terrel ötven darab, teljesen komplett gépet rendelt Jobstól, darabonkénti 500 dolláros áron. Jobs szangvinikus jelleme ekkor is bizonyítást nyert: hiszen abba nem gondolt bele, hogy ötven darab gép elkészítéséhez azért némi tőke is kell, nos, éppen az hiányzott. Jobs az alkatrész beszállítókkal megállapodott a fizetési haladékban, és egy házaspártól szerzett 5000 dollárnyi kölcsönt, s bár a két Steve-nek valóban nem volt veszíteni valója, a családos Wayne- nek igen, így ő nem vállalva a kockázatot, eladta a 10 százalékos részesedését. Mindössze 800 dollárért vált meg a részétől, de azóta sem bánta meg az akkori döntését. A kilencvenes években így nyilatkozott egy interjúban: "Nincsenek álmatlan éjszakáim. Akkor, és ott a lehető legjobb döntést hoztam a rendelkezésre álló információk alapján."
1976 novemberében újabb változás történt a cég életében: a jómódú Armas Clifford Markkula 92 ezer dollárral szállt be a cégbe, mivel az ambiciózus Jobs, és a szakmai zseni Wozniak személye meggyőzte őt. Markkula színre lépése fontos esemény, ugyanis valójában az ő csatlakozásától indultak meg felfelé az Apple pénzügyi mutatói, személye többek közt 250 ezer dollárnyi forgóhitelt jelentett a cégnek a Bank of Americától. Markkula remek pénzügyi szakembernek bizonyult a cégnél, és azt is felismerte, hogy a cég szervezettebb vezetést igényel, ezért beajánlotta Michael M. Scottot, korábbi munkatársát és barátját. Scott sok tekintetben nyújtott újat az Apple- nek, és munkájával nagy hasznot jelentett. Jobs túl bonyolultnak tartotta a Wayne által korábban tervezett logót, ezért 1977-ben a Regis McKenna Reklámügynökséget fogadta fel, hogy az új cég-betűtípus megtervezze, és lásson hozzá a logó megtervezéséhez. A munka magába foglalta az Apple első komolyabb hirdetésének megtervezését is, amit Rob Janoff grafikus készített el. A tervező egyszerű és letisztult formát akart, ez egyébként megegyezett Jobs látomásával is, aki azon a véleményen volt már ekkor is, hogy nem csupán a funkció fontos, hanem a forma is, legalább annyira. A ma ismert alma-forma fokozatosan alakult ki, először fekete-fehér volt, majd, hogy ne tűnjön cseresznyének, „kiharaptak belőle” egy darabot. Jobs akarta, hogy vízszintes csíkozás kerüljön az almára, melyek fentről lefelé haladva a zöld, sárga, narancs, vörös, lila és kék – egyes vélemények szerint, mivel a tervezés ideje és a színes Apple III megjelenése egy időszakban valósult meg, a csíkok az új gépre utalnak. Ekkor még egy „apple” felirat is szerepelt a logón, ami idővel lekerült róla, és 1997-ben maga a logó is megváltozott, egyszínű lett.
Az Apple II egy 1977. április 17-én megrendezett számítástechnikai vásáron debütált, San Fransisco-ban. A tápot, és a billentyűzetet is magába foglaló gép grafikus megjelenítésre is képes volt, lenyűgözve a látogatókat, ekkor 1298 dollárba került. Ez év októberében meg szűnt az Apple I, amelyből összesen kettőszáz darabot értékesítettek, viszont az Apple II 5 kilogrammnyi súlya ellenére igazi siker lett, már a következő éveben – az évek során összesen 5 millió vásárlója lett. Augusztusban 21 ezer dollárért megvásárolták a Microsofttól a BASIC nyelv használati jogát nyolc évre, amit kicsit átdolgozva, később Applesoft néven adtak ki. Az Apple II sikerét a hozzá kiadott Apple-II Disk is nagyban elősegítette, ami a korszak mágnes szalagos háttértáraival szemben már az 5,25 colos floppy lemez olvasót használta. A korszak másik nagy újdonsága a Calculedger nevű program volt, amit egy Harvardos, és egy MIT-s egyetemista programozott az Applesoft használatával. A program a számológép és a négyzetháló ötvözése volt, és valóban forradalminak számított – a szoftvert kerek egymillió dollárért kínálták a fejlesztők, többek közt a Microsoftnak is. Gates-ék nem voltak hajlandóak végfelhasználókkal szóba állni. A Calculedger „VisiCalc” néven jelent meg a következő évi vásáron – bár az Apple nem egy milliót adott érte – és ez lett a sláger. Jobsék az Apple IIPlus-al jöttek ki, és csak ezen futott az a program, ami mindenkinek kellett, így mindenki Apple-t vett.
Mindössze néhány év telt el azóta, hogy Wozniak otthon összeeszkábálta azt a bizonyos számítógépet, már milliomosokká is váltak, hiszen 1980-ban az Apple már a tőzsdére ment. Ebben az évben jelent meg az Apple III, ami főleg Steve Jobs koncepciója alapján valósult meg. Ez volt az egyik rossz döntése, nem csak azért, mert túlságosan borsos volt, hanem mert a formaterv oltárán feláldozták a ventilátort, így Apple III-ak sokaságát hozták vissza meghibásodva. Ez azért történhetett meg, mert Jobs szerint „a mérnökök csak arra jók, hogy elrontsák az egészet”, másrészt mert, túlságosan is ragaszkodott a szinte néma számítógéphez. A gép körül rengeteg probléma merült fel fokozatosan, és a gyártósorról lekerült darabok közel húsz százaléka volt használhatatlan. Megmosolyogtató, hogy a hő hatására a foglalatukból kicsúszó chipek problémájára a hivatalos gyártói javaslat az volt, hogy tíz centiméterre emeljék fel a gépet, majd dobják le... Mindezt tetézte, hogy Jobs üzleti megfontolásból nem akarta, hogy az Apple II szoftvere fusson a III-ason is, ami újabb bonyodalmakat okozott. 1983-ban abbamaradt a gyatra széria fejlesztése, következő év elején a gyártása is. Az Apple III akkora fiaskó volt, hogy ettől fogva nem adják számítógépnek az „Apple” nevet, csak egyéb technikai eszközök viselik.
1983-ban viszont új gépet dobtak piacra, a Jobs lányáról elnevezett „Lisa”-t, ami a megannyi technológiai újítás ellenére, sajnos újabb bukta lett. Az eddig megtervezett négy gépből, már három bukott el, pedig a Lisa vonultatta fel először a grafikus felhasználói felületet, ami a később a Macintoshokban működő szoftver elődje volt. Ennek a szoftveres megoldásnak a gyökerei a Xerox-hoz nyúlnak vissza, ugyanis egy 1979-es látogatás alkalmával, Jobsék tőlük vették át az egér és a grafikus felület ötletét. (A Xerox akkoriban olyan újításokat fejlesztett ki, amik legalább tíz évvel előzték meg korukat, és amiket ha kihasználtak volna, a Xerox ma az lenne, ami a Microsoft és az IBM egyszerre). Leginkább nem a megvalósításban látják sokan a Lisa bukását, hanem az árcédulában, ami a nyolcvanas évek elején 10.000 dollár volt. A sikert az 1984-ben bemutatkozott Macintosh jelentette, ami a grafikus Mac OS-t futtatta, és a kétezer-ötszáz dollárt már nem találták soknak érte a vásárlók. A Mac bemutatásakor Jobs így nyilatkozott: "Az emberek hazaviszik ezeket a termékeket, dolgoznak rajtuk egy vasárnap reggelen, a gyerekeik is imádni fogják és egy napon talán vesznek majd egy második példányt is belőle". A Macintoshnak a SuperBowl ideje alatt levetített sajátos reklámfilm is emelte a népszerűségét: Orwell '1984' című regénye alapján, az akkor szinte egyeduralkodó IBM-et jelképező Nagy Testvér képének dob egy nagy kalapácsot egy nő.
1983-ban került a céghez a Pepsi korábbi vezetője, John Sculley, akit maga Jobs hívott be az Apple-be a következő kérdéssel: "Egész hátralévő életedben cukros vizet akarsz árulni, vagy inkább megváltoztatod a világot?" Sculley otthagyta a „cukros víz gyártót”, de igen csúnya módon, 1985- ben kirúgta az alapítót. Larry Tesler erről az időről azt mondta: „Jobs mindenkit terrorizált bizonyos szinten, ezért kis megnyugvást okozott, amikor elhagyta a céget, másrészt mindenki részéről volt egy bizonyos hihetetlen tisztelet Jobs irányába, és kissé mindenkiben felmerült, hogy mi lesz a céggel, ha a látnok többé nem dolgozik ott.” Jobs tényleg nehezen kezelhető személyiség, de tény, hogy ideiglenes eltávozásával az alma hamar erjedni kezdett. A Windows sikerével az IBM-alapú gépek egyre népszerűbbé váltak, miközben az Apple egy helyben toporgott, különösen az 1987- es évben kerültek borzalmas állapotba az Apple részvények. Bár sok projektet kezdtek el, nem volt sikeres a cég Sculley vezérlete alatt. 1993-ban aztán őt az a Michael Spindler váltotta, aki 1996-ig tartó vezetése alatt többek közt a sikeres Newton PDA-előd megalkotását felügyelte. Míg Spindler volt a CEO, az Apple megpróbálkozott a Mac OS licencezésével, de a sok Apple-kompatibilis, és természetesen olcsóbb gép nem tudta lenyomni a Microsoftot a licenc-háborúban, és 1997-ben ezeket vissza is vonták.
Közben Steve Jobs egyrészt 1985-ben megvásárolta a Pixart, ami élete egyik legjobb döntése lett, hiszen 2006-ban részvényt cserélt a Disneyvel hétmilliárd dollár értékben, így Steve Jobs lett a Disney legnagyobb egyéni részvényese, a Disney pedig megkapta a Pixart. 1988-ban egy másik céget alapított, a NeXT Computer System-et, aminek fő terméke egy fekete, kocka alakú gép, a 6500 dolláros „Kocka” volt. Egyébként NeXT komputert használt a CERN HTTPd, a világ első webszerverének fejlesztéséhez Tim Berners-Lee is. A fejlesztés és teljesítmény terén, mint Jobs sok munkája megelőzték korukat, de a hat és tíz ezer dollár közötti vételár nagyon magas volt – hasonló volt a NeXT-el a baj, mint az Apple Lisa-val. A nehézkes értékesítések rábírták Jobs-t, hogy inkább a szoftveres részleget erősítse.
1996-tól Spindler helyett Gil Amelio lett a vállalat feje, aki a költségek drasztikus lefaragásával sosem látott mélypontra taszította az Apple-t 1997-ben. Ugyan 708 millió dolláros veszteséget kellett elkönyvelnie a cégnek, mégis ebben a számban benne foglaltatik a NeXT felvásárlása, ami 402 millió dollárt jelentett – ez utólag jó taktikának bizonyult, ugyanis egyrészt a NeXT szoftveréből lett később a Mac OS X, másrészt pedig a bevásárlás visszahozta az alapítót az Apple- hez, bár először csak mint tanácsadó. Jobs tudatosságára vall, hogy ezekben az időkben sem lett „hűtlen” ahhoz, ami az álma volt: bár a saját maga által alapított cégben csupán tanácsadó volt, mégsem szétrombolni, hanem építeni akarta szeretett művét. Az érem másik oldala, hogy az alá beosztottak ismét átélték a korábbi „terrort”, miközben Jobs megakadályozott több, sikertelen projektet. Nem kevesebb, mint néhány hónappal a visszatérése után, ismét ő lett a CEO, jelképes, egydolláros éves fizetésért.
Ebben az időszakban döntött úgy az Apple vezetősége, hogy a NeXT operációs rendszerének nyomvonalán indulnak el: stratégiai együttműködésre léptek a Microsofttal (ez 1997-ben, egy konferencián valósult meg, ahol Gates egy óriási kivetítőn jelent meg Jobs mögött) majd a NeXT fejlesztői is az Apple-nek kezdtek dolgozni. Jobs ekkoriban úgy nyilatkozott, hogy az Apple nem a Microsoftot akarja legyőzni. Gates vállalata 150 millió dollárt fektetett bele a Macintosh fejlesztésébe, a Mac Business Unitba. Jobs visszatérése indította el a ma már természetesnek számító országos bolthálózatot, ami által közvetlenül is elérték a vásárlókat, emellett pedig megjelent a PowerBook G3 laptop, és az egyszerű, nem a mai Mac-ekre hasonlító Power Mac G3. A 2000-ben elkezdődött átállás 2003-ra jutott el arra a szintre, hogy a Mac OS X használható lett már majdnem minden Mac gépen. 1998-ban dobták piacra az első iMac-et, ami óriási siker lett, ugyanis egyetlen év alatt 800 ezer darabot értékesítettek, ami által évek óta először zárták nyereséggel a céget. A csepp alakú gép a formájával, és színes burkolatával vált barátságosabbá a piac többi, ennél nem lemaradottabb gépénél. 1999-ben mutatták be a kagyló alakú, hivatalosan „blueberry” színben pompázó iBook laptopot, ezenfelül az igen dizájnos Power Mac G4-es asztali gépet – a részvények ismét emelkedtek. A következő évben jelent meg a Power Macintosh G4 Cube, ami az Apple III nyomvonalán haladt, és ventilátor híján azzal megegyező tüneteket produkált (ennek utódja a jelenleg a 700 dolláros, alig 15 centiméter átmérőjű Mac mini) így hamar vissza is vonták.
A 2000-es évben a G4 Cube kudarca nem a legnagyobb probléma volt: az Apple részvényei a szeptember huszonnyolcadikai 26,75 dollár után, másnap 12,875 dolláron zártak, decemberben pedig hét dollárnál is kevesebbért lehetett hozzájutni egyetlen részvényhez. A mélyen hullámzás egészen 2003-ig jellemezte a részvényeket. A nehézkes időszak ellenére az Apple 2001-ben több korszakalkotó újdonsággal jött ki, mint például az alumíniumházú PowerBook, a Mac OS X (amit a NeXTstepből fejlesztettek ki), a hófehér iBook, és a legfontosabb, az iPod, amiről akkor még senki sem sejtette, hogy az eltelt tíz évben azon túl, hogy az Apple egyik ikonja lett, a zenehallgatás forradalmának főszereplőjévé vált. A Power Macintosh G5 megjelenése 2003-ban, vagy a 2004-ben piacra dobott iPod mini nagyot lendített a részvényeken: az akkor részvényenként 33 dolláros ár 2006 első hónapjára felemelkedett 86,4 dollárra.
A vállalat egyik fő csapásiránya az iLife, a digitális életstílus lett, miközben az iTunes sikere is óriásira növekedett, az iPod sikerével összefüggésben, hiszen az elmúlt évek alatt az online zeneáruházból több mint egymilliárd dalt töltöttek le. Az elmúlt években az Apple sosem tapasztalt nyereségeket könyvelhetett el, és 2005- re az Apple vált a negyedik legnagyobb számítógépgyártóvá, az évenkénti több mint egymillió értékesített konfigurációval. Az eddig értékesített, megközelítőleg 270 millió iPodból csak 2005- ben 32 millió fogyott el. A növekedés páratlan: míg 2007 áprilisában 100 millió darab fogyott, addig ez a szám idén januárig 304 millióra ugrott!
2006 óta az Apple gépei is Intel processzorral működnek, mindig a legújabb család termékeit szerelik a Mac-ekbe. 2007-ben óriási korszakváltás következett be: az iPod touch alapjaira építkezve megjelent az iPhone, ami átrajzolta a mobilpiacot is. Azóta jelennek meg sorra nagy, érintésérzékeny kijelzővel ellátott telefonok, mióta az első generáció megjelent, de legnagyobb újítása talán az évek óta remélt technológia, a multi-touch képernyő. Az azóta a negyedik generációjában levő iPhone-ból százmilliónál is többet sikerült értékesíteni. A tavaly áprilisban megjelent iPad pedig megnyitott egy teljesen új, már hosszú évek óta várt piacot, a tabletekét, és így vált szintén korszakalkotóvá. 2010 decemberéig 15 millió darab talált gazdára világ-szerte az iPhone-okhoz hasonlóan a kínai Foxconn nagyvállalat által összeépített gépből.
"Az Apple mindig a fejlesztésről szólt. Az Apple II teremtette meg a PC iparágat, a Macintosh pedig az a termék, amelyből a piac az utána következő 10 évben ihletet merített a saját termékeihez” - nyilatkozta egyszer Steve Jobs, és nem állt messze a valóságtól. Az Apple minden kétséget kizáróan a világ legdinamikusabban fejlődő vállalata, amely az igazi mélységek után képes volt több korszakalkotó innováció megvalósítására. Népszerűsége az eredményeiben is látszik, amit fokoz a vállalat alapítója, és alapja, Steve Jobs eltökéltsége, hogy megváltoztassa a technológiai világot, ami az előbb idézett nyilatkozatából is megerősítés nyer – „Itt az idő, hogy az innováció folytatódjék. Ki más vállalhatná ezt a szerepet, mint az Apple."