Trendmagazin

Sztárparádéval nyitott az idei MTV VMA

Pink, Alicia Keys és a Green Day is itt mutatta be új dalát

2012.09.08 | TM

Ma hajnalban kiderült, kik kapták meg az idei MTV VMA ezüst asztronautáit, amelyek a legjobb klipeknek járnak. Az estét a gyönyörű Rihanna nyitotta meg, Kevin Hart, a műsor házigazdája pedig ígéretéhez híven nem kímélt senkit a jelenlévők közül, csípős humorából mindenkinek jutott egy-egy „kedves” szó. Az Év videójáért járó elismerést Rihanna kapta We Found Love című klipjéért, míg a One Direction három, Chris Brown és M.I.A két díjat zsebelt be.


Vörösszőnyeges bevonulás, különleges ruhaköltemények, sosem hallott dalok és a legnagyobb sztárok: átadták át az MTV VMA díjait a los angeles-i Staples Centerben. Bár az MTV a zene helyett már leginkább a sorozatokra és a realitykre fókuszál, a nagy múltú díjátadó minden szempontból fontos esemény. A gála most is számos meglepetést tartogatott, miközben a zenei élet jeles képviselői ünnepeltek az év egyik legrangosabb rendezvényén.


Az estét a szuperszexi Rihanna nyitotta meg a Cockiness (Love It) című dallal, A$AP Rocky közreműködésével. Újoncok is színpadra kerültek, így például az est legnagyobb nyertesei, a népszerű fiúbanda, a One Direction és a hip-hopban utazó 2 Chainz is most először léphetett fel a VMA közönsége előtt.


Az est meglepetésvendégeit Alicia Keys szolgáltatta, akinek előadása alatt az extrém megjelenésű Nicki Minaj és az olimpiai aranyérmes tornász, Gabby Douglas is színpadra lépett. Lil’ Wayne is itt mutatta be először No Worries című vadonatúj számát. A díjátadó közönségét pörgős produkcióval varázsolta el Pink, aki stílusosan egy trapézon kezdte előadását, a szupersztár dj Calvin Harris pedig Rihannával lépett színpadra. Taylor Swift exkluzív meglepetéssel készült: Red című vadonatúj dalát énekelte, amelyet azelőtt még senki sem hallott.


A díjátadó főszereplői persze maguk a nyertesek voltak. Az Év videójáért járó elismerésben Rihanna és a We Found Love részesült, a Legjobb női és férfi videóért Chris Brown és Nicki Minaj vihette haza az ezüst asztronautát, míg a legjobb új előadó a One Direction lett.


A nyertesek:

AZ ÉV VIDEÓJA
Katy Perry: Wide Awake
Gotye: Somebody That I Used To Know
Rihanna feat Calvin Harris: We Found Love
Drake feat. Rihanna: Take Care
M.I.A. : Bad Girls

LEGJOBB ÚJ ELŐADÓ
fun. feat. Janelle Monae: We Are Young
Carly Rae Jepsen: Call Me Maybe
Frank Ocean: Swim Good
One Direction: What Makes You Beautiful
The Wanted: Glad You Came

LEGJOBB HIP HOP VIDEO
Childish Gambino: Heartbeat
Drake feat. Lil Wayne: HYFR
Kanye West feat. Pusha T, Big Sean & 2 Chainz: Mercy
Watch the Throne: Paris
Nicki Minaj feat. 2 Chainz: Beez in the Trap

LEGJOBB FÉRFI VIDEO
Justin Bieber: Boyfriend
Frank Ocean: Swim Good
Drake feat. Rihanna: Take Care
Chris Brown: Turn Up the Music
Usher: Climax

LEGJOBB NŐI VIDEO
Rihanna: We Found Love
Katy Perry: Part of Me
Beyoncé: Love on Top
Nicki Minaj: Starships
Selena Gomez & The Scene: Love You Like a Love Song

LEGJOBB POP VIDEO
One Direction: What Makes You Beautiful
fun. feat. Janelle Monae: We Are Young
Rihanna: We Found Love
Justin Bieber: Boyfriend
Maroon 5 feat. Wiz Khalifa: Payphone

LEGJOBB ROCK VIDEO
Coldplay: Paradise
The Black Keys: Lonely Boy
Linkin Park: Burn it down
Jack White: Sixteen Saltines
Imagine Dragons: It's Time

LEGJOBB ELEKTRONIKUS TÁNCZENEI VIDEO
Duck Sauce: Big Bad Wolf
Calvin Harris: Feel So Close
Skrillex: First of the Year (Equinox)
Martin Solveig: The Night Out
Avicii: Le7els

LEGJOBB EGYÜTTMŰKÖDÉS
Demi Lovato: Skyscraper
Rise Against: Ballad of Hollis Brown
Kelly Clarkson: Dark Side
Gym Class Heroes: The Fighter
K'Naan feat. Nelly Furtado: Is Anybody Out There?
Lil Wayne: How to Love

LEGJOBB ART DIRECTION
Katy Perry: Wide Awake
Drake feat. Rihanna: Take Care
Lana Del Rey: Born to Die
Regina Spektor: All the Rowboats
Of Monsters & Men: Little Talks

LEGJOBB KOREOGRÁFIA
Chris Brown: Turn Up the Music
Rihanna: Where Have You Been
Beyoncé: Countdown
Avicii: Le7els
Jennifer Lopez feat. Pitbull: Dance Again

LEGJOBB OPERATŐR
M.I.A.: Bad Girls
Adele: Someone Like You
Drake feat. Rihanna: Take Care
Coldplay feat. Rihanna: Princess of China
Lana Del Rey: Born to Die

LEGJOBB RENDEZÉS
M.I.A.: Bad Girls
Duck Sauce: Big Bad Wolf
Coldplay feat. Rihanna: Princess of China
Frank Ocean: Swim Good
Watch the Throne: Otis

LEGJOBB VÁGÁS
Beyoncé: Countdown
A$AP Rocky: Goldie
Gotye: Somebody That I Used to Know
Watch the Throne: Paris
Kanye West feat. Pusha T, Big Sean and 2 Chainz: Mercy

LEGJOBB SPECIÁLIS EFFEKTEK
Katy Perry: Wide Awake
Rihanna: Where Have You Been
David Guetta feat. Nicki Minaj: Turn Me On
Linkin Park: BURN IT DOWN
Skrillex: First of the Year (Equinox)

A 2012-es MTV VMA szinkronos ismétlését először szeptember 8-án 18:25- től vetíti az MTV Hungary.