Hamarosan megváltoznak televíziózási szokásaink
Tévézés: Újratöltve!
84 hozzászólás
Molnár Gergely    2010.07.01

Az utóbbi évtizedek hozzászoktattak minket, hogy tévé-, vagy filmnézési szokásaink, a technika fejlődésének köszönhetően, gyors ütemben változnak. Ám most már kijelenthetjük, hogy a hagyományos értelemben vett televíziózás éveken belül megszűnik. És ha mindez még nem lenne elég, a „megállítható-visszatekerhető” tv-adás után jön a Full HD 3D.


- Sietek haza! Kezdődik a sorozatom. Pár éven belül értelmét veszíti az előbbi mondat, az Internethez hasonló, letölthető tartalmak várják majd a szórakozni vágyó nézőket, legyen az sportesemény, sorozat vagy film. Apropó film, a 20. század közepe óta, vagyis mióta szélesebb körben elérhetővé vált a televízió, a mozi és a tv folyamatosan verseng a nézők kegyeiért. Amikor általánossá vált a színes technika a mozifilm-gyártásban, a tv-adásoknak is fokozatosan ki kellett színesedniük. A térhatású hangminőség moziban való elterjedése, pedig szintúgy, ezen technika tömeges gyártására késztette a televízió és házi mozi gyártásával és fejlesztésével foglalkozó világcégeket. Most azonban új dimenzióba lépett a mozi-tv „háború”, vagyis a harmadik dimenzió lett a harc legújabb frontvonala. Ez annak köszönhető, hogy James Cameron AVATAR című újfajta 3D-s technikájú filmje, nézők tömegeit csalogatta vissza a mozikba és azóta több, hasonló technológiával készült film is bemutatásra került már, méghozzá nagy sikerrel. Ez a tény arra késztette a tv gyártókat, hogy otthonunkba is bevezessék a 3D-s élményt. Éppen csak megszoktuk, hogy a 2000-es évek első évtizedében a HD (High Definition) technika elterjedt, a közeljövőben ismét új fogalmakat kell megtanulnia annak, aki az elérhető legjobb minőségben szeretne tévét nézni. Lássuk hát, hogy három televíziókat készítő világcég milyen készülékekkel kápráztat el minket.


Elsőként a SONY televízióit kell megemlítenünk. A nagy múltú gyártó mindig élen járt az újdonságok fejlesztésekben és bevezetésében, úgy tűnik a cég továbbra is hű marad régi szokásaihoz. A régóta sikeres BRAVIA sorozat legújabb modelljei, immáron lehetővé teszik a harmadik dimenzió otthoni elterjedését is. A SONY BRAVIA LX900-as típusú televíziója, a gyártó szerint, az otthoni szórakozás jövője. Ez a termék, úgynevezett integrált nagyfelbontású, háromdimenziós élményt varázsol elénk, valamint Wi-Fi hozzáférést biztosít az internetes szolgáltatásokhoz és tartalmakhoz. Ám egy Active Shutter-nek nevezett szemüvegre van szüksége annak, aki háromdimenziós élményre vágyik. Ez már nem a régi kartonpapír keretes szemüveget jelenti, hanem egy, a mozikban is alkalmazott, jóval bonyolultabb és anyagában is strapabíróbb szemüveg.


A PANASONIC is az elsők között kíván mozi minőségű 3D képtechnikát jutatni a nappalinkba, méghozzá Plazma technikával ötvözve a VIERA sorozat legújabb fejlesztéseinek segítségével, valamint Full HD 3D minőségű kép megjelenítésére is alkalmas Blu-ray lejátszót is kínál. Itt is szemüveg kell a különleges élményhez, egy aktív képzáras 3D-szemüveggel válik valóra mindez.


Idén egy másik ismert márka, az LG is elkötelezte magát az otthoni 3D technika mellett, hivatalosan is bejelentette első, az európai piacra szánt háromdimenziós tévéjét és Blu-ray lejátszóját. Az internetes hozzáférés itt is adott és a fentiekhez hasonlóan, a kép speciális szemüveg segítségével “lép ki” a hagyományos 2D világból, de a fejlesztők szerint, az otthoni 3D tv technológiában a szemüveg nélküli használat a végcél, mivel ez továbbra is némi akadályt képez abban, hogy szélesebb körben legyen népszerű ez a technika. Mindenesetre, úgy látszik a 3D lesz a televíziózás jövője, most már csak abban kell reménykednünk, hogy az alkotók színvonalas tartalmakkal töltsék meg, ezt az, egyébként lenyűgöző, érdekes és izgalmas technikát.

Cimkék: televíziózás, TV,
Legfrissebb hozzászólások
2135
A cukorbeteg kislánytól az...
tiffany, Tegnap, 23:35
9
„Minden alkotásra...
Adrihanna, Tegnap, 23:27
2
Két új modell az Ulysse...
tywin, Tegnap, 21:26
1
Eladó Lena Headey otthona
Chris, Tegnap, 13:03
7
Új Gucci kollekció: City...
Oliv3r, Tegnap, 01:58
48
Bezár a Coin divatház
suvitomi, 2012.05.21. 16:56

Az első napi hurráoptimizmus után nagy zuhanással folytatta útját a Facebook az amerikai tőzsdén. Múlt héten engem is sokan megkérdeztek arról, hogy vajon érdemes-e a nagy közösségi oldal induló részvényeibe fektetni?
HÁ,
1 napja
- 15 hozzászólás
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
1 hónapja
- 51 hozzászólás
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
Új városközpont kialakítását tervezik fővárosunk V. kerületében, a látványterv lenyűgöző, az anyagi feltételeket biztosították. A dolgok jelenlegi állása szerint néhány éven belül a Bécsi utcában álló több lepusztult bérház helyén egy nagy üvegépületet húznak majd fel.
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
A Twilight Saga óta világszerte ismerik a nevét, ám az így kialakult médiafigyelmet nem mindig viseli jól. Kristen Stewart idén április 9-én töltötte be a 21. életévét.
Megszerveztük. Azaz elintéztük, hogy a hazai rajongói közösségek a Trendmagazin segítségével üzenhessenek kedvencüknek. 
Az utóbbi időben számtalan kérdés merült fel a Trendmagazinnal kapcsolatban, amikre most megérkeztek a válaszok!



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 3 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Ricsiboy
-
2010.11.28. 17:52
84
Balumsn: el fogja tudni adni, még nézd meg a PS2 most is megy a piacon.
avatar
Balumsn
-
2010.10.24. 21:09
83
DaNi: igen a PS3 valszeg akkor is jo lesz de.. Azert megis jobb ha a vadiuj nextgeneration eszkoz figyel a nappalidban! Ezzel nem azt mondom hogy ne vegyel PS3 konzolt csak keszulj fel hogy ha itt az ido eladod es radobsz az ujra.
avatar
LosSantos
-
2010.08.11. 21:33
82
"Los Santos te se állsz a helyzet magaslatán, részletfizetés... jó hogy nem azt mondod hogy hitelt vegyenek az emberek ha Tv-t akarnak venni. Áhhh.."

Kamatmentes hitelről nem hallottál még kedves Walther?
Sok cégnek (főleg a nagyoknak) megéri így is eladni ilyen értékes dolgokat szóóóval először talán nézz utána mielőtt beszólsz. Kösz.

Amit Gery belinkelt az jó tévé, PS3-al ütős kis kombó lesz belőle!
avatar
intel
-
2010.08.11. 17:18
81
pontosan peter de sztem mindenki ertette cska karesz nem
avatar
gery
-
2010.08.10. 23:38
80
PS3 + LCD TV = Play & Fun! :)

Ha nem kell LED tv akkor ez: UGRÁS A WEBOLDALRA
avatar
biropeti | Fashion Guru
-
2010.08.10. 21:26
79
Karessz: szerintem intel barátunk a digitális sugárzásra gondolt.
avatar
DaNi
-
2010.08.10. 21:24
78
A 3D érdekel de szerintem még kiforratlan vagy te másképp látod? PS3 meg még gondolom jó kis konzol lesz 3 év múlva is.. nézd meg a PS2 még most is mekkora ász, még csomó játék készült rá 2009-2010.
avatar
Balumsn
-
2010.08.10. 21:22
77
Ezt elore nem tudhatod, inkabb az a kerdes hogy szamodra megfelelo e ami most van? Ha nagyon lazba hoz a 3D akkor varj inkabb. De ha mar itt tartunk PS3-nal nincs meg ugyanez? Sony is ki fog jonni uj konzollal 1-2 ev max..
avatar
DaNi
-
2010.08.10. 21:19
76
Az hogy most vegyek e... Vagy várjak még vele? Kicsit ijesztő hogy ennyire gyorsan fejlődik a technika, és nem lenne jó ha most kiadok negyed milliót és aztán rá pár hónapra kijön az új generáció. Villi?
avatar
Balumsn
-
2010.08.10. 21:17
75
250k-bol mar kapsz Full HD-t is. Mi a kerdes?
avatar
DaNi
-
2010.08.10. 21:12
74
BadBoy: kb. 250e lenne rá. Meddig várjak szted? Karácsonykor lemennek majd az árak?

HTomi: tudom... szerinted milyet vegyek? mit ajánlanál? Következő lépés a PS3 lesz.
avatar
gabesz21
-
2010.08.10. 17:30
73
aki konzolozik annak mindenképp HD-s tv kell az tuti.. anélkül semmit nem ér egy PS3 ereje
avatar
HTomi
-
2010.08.10. 16:39
72
Hát igen egy jó játékhoz mint pl killzone3 nem holmi mezei tévé kell.
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2010.08.10. 11:34
71
Egyetértek Tomi.
avatar
pongo
-
2010.08.09. 19:48
70
Ha beindulnak a filmgyárak és ráfekszenek a 3D technologyra akkor az AVATAR csak a kezdet volt... Nagyon sok lehetőség lesz még ebben!
avatar
suvitomi
-
2010.08.09. 18:12
69
Nem tudom mi értelme mindig mindenhol ezt a témát előhozni hogy Jajjjj de rossz nekünk magyaroknak minden drágább....

El kell fogadni hogy itthon ennyi meg annyi a fizetés és kész! Mindenki addig nyújtózkodjon amíg a takarója ér. Nekem kerekperec 200 ezrem volt laptopra így annyiért vettem. Persze vehettem volna fél millás Macbook Prot is hitelre, aztán ha nem tudom visszafizetni majd újabb hitellel pótolom.. L000L.
avatar
Badboy
-
2010.08.09. 16:07
68
challenger: Ez is olyan dolog mint bármi más, ha van rá pénzed veszel, ha nincs nem... Csak sajnos sokan inkább még azt is megveszik (hitelből) amire nem lenne keretük.. aztán meg bedőlnek.
avatar
Karessz
-
2010.08.07. 19:59
67
intel: A 3D-t? Régi készülékről biztosan nem, ahhoz nem set-top-box kell, hanem új képi megjelenítő.
avatar
intel
-
2010.08.07. 16:31
66
a digitalis teve miatt nem kotelezo venni hdtv-t
en ugytudom hogy majd 2012-ben szunik meg vegleg a mostani foldfelszini, es utana az a kb 300,000 ember aki ugy vette az adast az vesz egy set top boxot es ugy is nezheti...
avatar
challenger
-
2010.08.07. 03:55
65
"challgeer tudod manapság már van részletfizetési lehetőség a Media Marktól kezdve az edigitalig mindenhol... És HDTV-t 200-250 körül már kapsz, nem kell pont a legdrágábbakat kiemelni."

Aha vegyék fel a még rosszabb hiteleket na ez is egy okos hozzáállás... Mire kifizeti a hitelt már a TV felét se éri.

"challenger te olyan demagóg vagy hogy nem hiszem el! Szerinted melyik tévégyártót érdekli hogy itthon mennyi az átlagfizu?? Gondolod majd akkor nekünk olcsóbban szállítanak, hogy mindenki ki tudja fizetni? Hát nem!"

Miért lennék demagóg? Tényeket mondtam vagy nem? Ma magyarországon ez a helyzet.. az emberek többsége olyan csóró hogy csak na, ez nem azt jelenti hogy a cégek ezért jóárasítanak, de nem is ez volt a téma.. Én egy kommenre reagáltam, hogy vajon miért nincs az emberek többségének ilyen hightech TV-je.. Vajon?? Persze van egy szűk réteg aki milliomos és megengedheti, de a többség nem. Pedig igény lenne rá!
avatar
Badboy
-
2010.08.06. 23:29
64
Gery: ott a UPC is...

DaNi: Mennyi pénzed van rá? Ha nem sürgős akkor én várnék a helyedben.
avatar
DaNi
-
2010.08.06. 22:48
63
Szerintetek ha tévét akarok venni akkor várjak még vele??? Mikor jöhetnek ki az igazi 3D tévék?
avatar
gabesz21
-
2010.08.06. 16:47
62
szerintem is gery, és azt is lefogadom hogy az árak se csökkenni fognak hanem inkább emelkedni :P
avatar
gery
-
2010.08.05. 23:24
61
Szerinted nagy lesz a konkurencia? Rózsaszín T utcahosszal vezetni fog szvsz mindenki előtt...
avatar
crosswind
-
2010.07.31. 13:57
60
Most is fizetsz a csomagodert, minel nagyobb a csomag annal dragabb. A visszatekerheto is dragabb mint a sima. De ezt nem hinnem hogy annyira megereznenk mert amint elterjed minden szolgaltato versenyezni fog es az arak is merseklodnek.
avatar
greenclub
-
2010.07.29. 10:43
59
Az nagyon jó.. Nem elég hogy kicsengeted az X százezer ftot a Tv-re de még az adásért is fizess,?xd
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2010.07.28. 22:47
58
Nemtom Intel én úgy olvastam hogy ha majd lesz 3D sugárzás akkor az külön díjcsomagba kerül és fizetős lesz.
avatar
intel
-
2010.07.28. 21:26
57
Xnorbi egyetértek veled nem ma lesz az amikor a mostani tv-ket ki kell cserélni :) ja és ha jól tudom még a műsorgyártóknak is szabványt kell váltani hogy 3 D-ben sugározzanak nem?
avatar
kristoftoth
-
2010.07.28. 14:11
56
Lbzs90: ebben igazad van, de ez nem hatja meg azokat akik most akarnak tévét venni.
avatar
Xnorbi
-
2010.07.28. 12:37
55
szerintem se lesz sokáig szemüveg, és valszeg az árak is mérséklődnek majd, de még több évig jó lesz a Full HD TV-m =)
Dolce&Gabbana 'Metal Aviator' napszemüveg
A Dolce&Gabbana képes újdonságot vinni még az oly sokszor látott "aviator" stílusba is. Ez az alapvetően sportos napszemüveg két változatban is elérhető: fekete-szürke és ezüst-szürke színben is.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
A rendszerváltás előtti utolsó évtizedben járunk Magyarországon, már nem diktatúra, még nem demokrácia. De ennek ellenére, vagy éppen ezért, számos emlékezetes film készült ebben az időszakban.