Trendmagazin

Tévézés: Újratöltve!

Hamarosan megváltoznak televíziózási szokásaink

2010.07.01 | Molnár Gergely

Az utóbbi évtizedek hozzászoktattak minket, hogy tévé-, vagy filmnézési szokásaink, a technika fejlődésének köszönhetően, gyors ütemben változnak. Ám most már kijelenthetjük, hogy a hagyományos értelemben vett televíziózás éveken belül megszűnik. És ha mindez még nem lenne elég, a „megállítható-visszatekerhető” tv-adás után jön a Full HD 3D.


- Sietek haza! Kezdődik a sorozatom. Pár éven belül értelmét veszíti az előbbi mondat, az Internethez hasonló, letölthető tartalmak várják majd a szórakozni vágyó nézőket, legyen az sportesemény, sorozat vagy film. Apropó film, a 20. század közepe óta, vagyis mióta szélesebb körben elérhetővé vált a televízió, a mozi és a tv folyamatosan verseng a nézők kegyeiért. Amikor általánossá vált a színes technika a mozifilm-gyártásban, a tv-adásoknak is fokozatosan ki kellett színesedniük. A térhatású hangminőség moziban való elterjedése, pedig szintúgy, ezen technika tömeges gyártására késztette a televízió és házi mozi gyártásával és fejlesztésével foglalkozó világcégeket. Most azonban új dimenzióba lépett a mozi-tv „háború”, vagyis a harmadik dimenzió lett a harc legújabb frontvonala. Ez annak köszönhető, hogy James Cameron AVATAR című újfajta 3D-s technikájú filmje, nézők tömegeit csalogatta vissza a mozikba és azóta több, hasonló technológiával készült film is bemutatásra került már, méghozzá nagy sikerrel. Ez a tény arra késztette a tv gyártókat, hogy otthonunkba is bevezessék a 3D-s élményt. Éppen csak megszoktuk, hogy a 2000-es évek első évtizedében a HD (High Definition) technika elterjedt, a közeljövőben ismét új fogalmakat kell megtanulnia annak, aki az elérhető legjobb minőségben szeretne tévét nézni. Lássuk hát, hogy három televíziókat készítő világcég milyen készülékekkel kápráztat el minket.


Elsőként a SONY televízióit kell megemlítenünk. A nagy múltú gyártó mindig élen járt az újdonságok fejlesztésekben és bevezetésében, úgy tűnik a cég továbbra is hű marad régi szokásaihoz. A régóta sikeres BRAVIA sorozat legújabb modelljei, immáron lehetővé teszik a harmadik dimenzió otthoni elterjedését is. A SONY BRAVIA LX900-as típusú televíziója, a gyártó szerint, az otthoni szórakozás jövője. Ez a termék, úgynevezett integrált nagyfelbontású, háromdimenziós élményt varázsol elénk, valamint Wi-Fi hozzáférést biztosít az internetes szolgáltatásokhoz és tartalmakhoz. Ám egy Active Shutter-nek nevezett szemüvegre van szüksége annak, aki háromdimenziós élményre vágyik. Ez már nem a régi kartonpapír keretes szemüveget jelenti, hanem egy, a mozikban is alkalmazott, jóval bonyolultabb és anyagában is strapabíróbb szemüveg.


A PANASONIC is az elsők között kíván mozi minőségű 3D képtechnikát jutatni a nappalinkba, méghozzá Plazma technikával ötvözve a VIERA sorozat legújabb fejlesztéseinek segítségével, valamint Full HD 3D minőségű kép megjelenítésére is alkalmas Blu-ray lejátszót is kínál. Itt is szemüveg kell a különleges élményhez, egy aktív képzáras 3D-szemüveggel válik valóra mindez.


Idén egy másik ismert márka, az LG is elkötelezte magát az otthoni 3D technika mellett, hivatalosan is bejelentette első, az európai piacra szánt háromdimenziós tévéjét és Blu-ray lejátszóját. Az internetes hozzáférés itt is adott és a fentiekhez hasonlóan, a kép speciális szemüveg segítségével “lép ki” a hagyományos 2D világból, de a fejlesztők szerint, az otthoni 3D tv technológiában a szemüveg nélküli használat a végcél, mivel ez továbbra is némi akadályt képez abban, hogy szélesebb körben legyen népszerű ez a technika. Mindenesetre, úgy látszik a 3D lesz a televíziózás jövője, most már csak abban kell reménykednünk, hogy az alkotók színvonalas tartalmakkal töltsék meg, ezt az, egyébként lenyűgöző, érdekes és izgalmas technikát.