James Bond továbbra is nagyon elegáns ügynök lesz
Tom Ford öltözteti a 007-est
13 hozzászólás
Nagy Anna    2011.11.06

A Skyfall nevet viselő James Bond filmmel kapcsolatban már azt is tudjuk, ki öltözteti kedvenc titkosügynökünket: Tom Ford.

James Bond a Quantum
csendjében is Tom Ford öltönyt viselt
James Bond a Quantum csendjében is Tom Ford öltönyt viselt

A soron következő, 23. James Bond film háza tájáról egyre több információ lát napvilágot. A film producereinek sajtótájékoztatóján megjelentették a produkció címét, mely a Skyfall nevet viseli, illetve bemutatkoztak a mozifilm fontosabb szereplői is. Javier Bardem mellett - aki a történetben a főgonosz szerepét játssza – megjelenik Ralph Fiennes, Naomie Harris, Ben Whishaw, Bérénice Marlohe és Albert Finney is. A 007-est természetesen ezúttal is Daniel Craig testesíti meg, akinek ez lesz a harmadik alkalom, hogy Mr. Bondként mutatkozhat be a mozivásznon.

Tom Ford ismét bizonyíthat
Tom Ford ismét bizonyíthat

A film bejelentése után nem sokkal sajtóközleményt adtak ki a producerek, miszerint a Skyfallban is Tom Ford amerikai divattervező fogja öltöztetni Bondot. Az egykor Guccinak tervező, majd saját luxusmárkát nyitó Ford a nyilatkozat szerint rendkívül örül és büszke arra, hogy ismét az ő ruháiban jelenik meg a filmes világ talán legelegánsabb főhőse. Ahogy a Quantum csendjében, úgy ezúttal is letisztult, modern öltönyökre és sportosan elegáns ruhákra lehet számítani, és egészen biztos hogy elő fog kerülni egy napszemüveg is a világhírű tervező kollekciójából.

Daniel Craig a Skyfall
sajtótájékoztatóján is Tom Fordban jelent meg
Daniel Craig a Skyfall sajtótájékoztatóján is Tom Fordban jelent meg

A Skyfall forgatását november 7-én kezdik meg, a főbb helyszínek Londonba, Kínába, Isztambulba és Skóciába kalauzolják a 007-est. Premier: 2012. október 6-án.

Kapcsolódó cikkek
Hírességek luxusautóiról gyakran hallani, viszont ritkábban esik szó egy-egy olyan négykerekűről, ami maga is fontos filmszerepet „játszott el”...
Ellentmondásos, de kiemelkedő, improvizatív és mégis, megfontolt brandépítő üzletember. Tanult művészettörténetet, szerepelt reklámfilmekben, s mielőtt befejezte volna a belsőépítész iskolát, rájött, hogy a divat az élete. A Guccinál töltött évek hoztak neki szakmai sikert. 
Legfrissebb hozzászólások
2135
A cukorbeteg kislánytól az...
tiffany, Tegnap, 23:35
9
„Minden alkotásra...
Adrihanna, Tegnap, 23:27
2
Két új modell az Ulysse...
tywin, Tegnap, 21:26
1
Eladó Lena Headey otthona
Chris, Tegnap, 13:03
7
Új Gucci kollekció: City...
Oliv3r, Tegnap, 01:58
48
Bezár a Coin divatház
suvitomi, 2012.05.21. 16:56

Az első napi hurráoptimizmus után nagy zuhanással folytatta útját a Facebook az amerikai tőzsdén. Múlt héten engem is sokan megkérdeztek arról, hogy vajon érdemes-e a nagy közösségi oldal induló részvényeibe fektetni?
HÁ,
1 napja
- 15 hozzászólás
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
1 hónapja
- 51 hozzászólás



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 3 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
crosswind
-
2011.11.12. 07:03
13
Ha az előző kettő epizód színvonalát tartják nem lehet gond. :)
avatar
tofi
-
2011.11.08. 20:24
12
Tom Ford a legjobb :))))
avatar
Kitti
-
2011.11.08. 15:45
11
a megjelenésére nem lesz panasz :)
avatar
Chris
-
2011.11.07. 19:35
10
Várom a Skyfallt!
avatar
sunshine
-
2011.11.06. 21:58
9
ennek örülök
avatar
Karessz
-
2011.11.06. 19:54
8
A cikket azzal egészíteném ki hogy Bérénice Marlohe lesz a titkozatos Bond-girl. :)
avatar
lovelyrekus
-
2011.11.06. 19:06
7
Az utolsó képen nagyon jól fest Daniel! ;)
avatar
Bernie
-
2011.11.06. 18:20
6
Tom Ford öltönyei nagyon jók, örülök hogy őt választották ismét.
avatar
greenclub
-
2011.11.06. 15:13
5
Végre.. Várom már!
avatar
volverin
-
2011.11.06. 14:05
4
Fire: Nekem is tetszett mindkettő, remélem ez is olyan jó lesz!
avatar
Tompi | Fashion Guru
-
2011.11.06. 13:56
3
Jó lesz :D
avatar
Fire
-
2011.11.06. 08:42
2
Az előző két James Bondban nagyot alakított Daniel Craig, remélem ez is jó lesz! :D
avatar
donvito
-
2011.11.06. 06:06
1
Hú de várom a filmet!!!
Modern Bikkembergs öltöny
A Bikkembergs ezen terméke mindenképpen jó választás lehet ár/érték szempontból mindazoknak, akik egy jó minőségű, de mégsem hivalkodó megjelenéssel bíró öltönyt keresnek maguknak.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
Javában dúlt a salvadori polgárháború, a továbbra is forrongó Közel-Keleten az izraeli légierő meglepetés csapást mért az iraki atomerőműre, megalakult a Music Television és az első Indiana Jones-film is mozikba került.