A BBC által fémjelzett sorozat
Vér, verejték és luxus
16 hozzászólás
Molnár Gergely    2011.02.13

A brit közszolgálati televízió, a BBC ismét bebizonyította, hogy saját gyártású dokumentumfilm sorozatai a verhetetlen kategóriába tartoznak. A szóban forgó sorozat nálunk, a Spektrum Tv-n Luxuscikkek pokla címen fut, eredeti címe azonban még beszédesebb: Blood, sweat and luxuries (Vér, verejték és luxus).


Bugyuta és ötlettelen valóságshow-k világát éljük, azonban a BBC megmutatja, hogy értelmesen is ki lehet használni a műfaj adta lehetőségeket. A műsor alapötlete rendkívül egyszerű és éppen ezért nagyszerű, hat fiatal felkerekedik az Egyesült Királyságból, hogy egy fejlődő országban élő és dolgozó ember bőrébe bújjon. Csak abban térnek el a körülmények, hogy az adott ország nyelvének megfelelő tolmács is jelen van a megterhelő fizikai munka elvégzése során. Ugyanúgy és ugyanannyi fizetésért kell dolgozniuk a felső-középosztályhoz szokott fiataloknak, mint egy rizsföldön dolgozó munkásnak Thaiföldön, vagy egy drágakő bányászatból megélő embernek Madagaszkáron.

Meglehetősen érdekes látni a nyugati életszínvonalban felnőtt fiatalok viselkedését a 10-12 órás nyers rizs bezsákolása és az ehhez hasonló számukra szokatlan munka elvégzése közben. A hirtelen sokk után, mikor ráeszmélnek, hogy valójában hová is kerültek, a fiatalok eltérően – személyiségüknek megfelelően – reagálnak a történtekre. Van, aki elsírja magát a munka második órájában vagy nem hajlandó engedelmeskedni a durva stílusú munkafelügyelő parancsainak, míg mások erejükön felül teljesítenek és kivívják a főnökök elismerését is. De a valóságshow jellegű műsor nem merül ki pusztán a munka elvégzésében, a fiataloknak gondoskodniuk kell saját lakhatásukról is. És mivel ugyanannyiért dolgoznak, mint a helybeliek, gyakran kell dönteniük a lakbér kifizetése és az étel megvásárlása között. Természetesen a sok nehézség konfliktusokhoz vezet a fiatalok között, hiszen egy trópusi országban mezítláb, éhesen és szomjasan dolgoznak a tűző napon, valamint az otthon megszokott ételek mennyisége és minősége sem adatik meg nekik. Ezek a körülmények minden ember türelmét és erejét próbára tennék, nincs ez másképp a sorozatban szereplőkkel sem. Például csirkét vágni egy olyan embernek, aki még életében nem látott élő baromfit, valószínűleg feledhetetlen élmény lehet. A sok nélkülözés és fáradság ellenére, a hat „szerencsés” viszonylag jól boldogul, és valamennyien rájönnek, milyen úton-módon tudnak eltölteni egy hetet a helyi lakosok életkörülményei között, hogyan tudják jobb eredmények elérésére késztetni a kiborulás szélén álló társukat és milyen trükkökkel tudják húzni az időt a lakbér kifizetésekor.


A legtöbb résztvevő számára katartikus élményt jelent mindaz, ami velük történik, egyikük - egy fiatal lány – szavai bizonyítják ezt a legszembetűnőbben: „Itt megtanultam, mit jelent két szelet kenyér és egy tojás.” Sokuk számára átértékelődik a világ, a nap végén fáradtan, összehúzott szemöldökkel, üveges tekintettel maguk elé bámulva mesélnek a kamera előtt élményeikről és arról, hogy mennyiben változtatta meg világnézetüket a munka a rizsföldön vagy a futószalag mellett egy harmadik világbeli gyárban, ahol sem beszélgetni sem felnézni nem szabad. A Luxuscikkek pokla c. sorozatot Magyarországon jelenleg is vetíti az említett csatorna, nem késő bekapcsolódni.

Legfrissebb hozzászólások
10
Új Gucci kollekció: City...
bigyo92, Ma, 18:38
3
Két új modell az Ulysse...
Balumsn, Ma, 15:12
2136
A cukorbeteg kislánytól az...
anntwilight, Ma, 05:03
9
„Minden alkotásra...
Adrihanna, Tegnap, 23:27
1
Eladó Lena Headey otthona
Chris, Tegnap, 13:03
48
Bezár a Coin divatház
suvitomi, 2012.05.21. 16:56

Az első napi hurráoptimizmus után nagy zuhanással folytatta útját a Facebook az amerikai tőzsdén. Múlt héten engem is sokan megkérdeztek arról, hogy vajon érdemes-e a nagy közösségi oldal induló részvényeibe fektetni?
HÁ,
2 napja
- 16 hozzászólás
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
1 hónapja
- 51 hozzászólás
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Új városközpont kialakítását tervezik fővárosunk V. kerületében, a látványterv lenyűgöző, az anyagi feltételeket biztosították. A dolgok jelenlegi állása szerint néhány éven belül a Bécsi utcában álló több lepusztult bérház helyén egy nagy üvegépületet húznak majd fel.
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
Hennel Ádám a Fix HD magazin műsorában beszélt a Trendmagazinról, valamint a jövőbeli tervekről.
Megszerveztük. Azaz elintéztük, hogy a hazai rajongói közösségek a Trendmagazin segítségével üzenhessenek kedvencüknek. 
Oldalunkon hamarosan egy nagyobb összefoglaló írás jelenik meg az idén április 9-én 21. életévét betöltő Kristen Stewartról. Ennek kapcsán a Trendmagazin a hazai rajongói közösségekkel együttműködve születésnapi ajándékcsomagot küld Kristennek!



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 7 és 2 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
SzalaiGabor
-
2011.02.22. 23:29
16
Kíváncsivá tett a cikk, az érdekel hogy mennyire valósan mutatja be a körülményeket, mivel ez mégiscsak egy reality ha jól értem!
avatar
Athos
-
2011.02.17. 11:25
15
LosSantos: detto..
avatar
vicany
-
2011.02.17. 09:31
14
én még nem láttam egy részt sem, remélem lesz olyan vetítés ami emberi időpontban lesz, ez az igazi valóság show !!!
avatar
LosSantos
-
2011.02.16. 16:42
13
Bátor emberek akik ilyen műsorba jelentkeznek! Én biztos hogy nem bírnám, meg azt is nehéz lenne elviselni hogy tudom: én csak ideiglenesen vagyok ott, de azok az emberek lehet egész életükben ott maradnak..
avatar
gabesz21
-
2011.02.15. 22:01
12
érdekes lehet!
avatar
Alex89
-
2011.02.15. 18:29
11
Ezekben az országokban nem büntetik a gyerek-, rabszolgamunkát? Én minden ilyen gyárat bezáratnék.
avatar
Tompi | Fashion Guru
-
2011.02.15. 14:15
10
Akkor ez egy reality műsor tulajdonképpen? Van valami fődíj is?
avatar
Balumsn
-
2011.02.14. 22:18
9
Csatlakozom, jo cikk! En egy adast lattam es konkrétan lehidaltam. Kissracoknak mindenfele kacatot kellett gyujtogetniuk a szemettelepeken es azokat tudtak eladni. Ezek kozt sok olyan volt ami mergezo, ok meg ott egettek el es belelegeztek :S nagyon kemeny!
avatar
PaulShark
-
2011.02.14. 17:26
8
Nagyon jó cikk lett. Az tetszik, hogy ilyen módon egyre naprakészebb a TM!

Amugy a véres körülmények között termelt luxuscikkek világához tartozik a "Véres gyémántok" című film is szerintem... Az a Sierra Leone-i gyémánt termelés hátterével foglalkozik. Bár kissé hollywoodi a vége, mégis ütős mozi...
avatar
Marci20 | Fashion Guru
-
2011.02.14. 17:06
7
Durva... Sajnálom az ott dolgozó embereket.
avatar
volverin
-
2011.02.14. 14:49
6
Szörnyű hogy egyes országokban milyen rabszolgamunkával keresik emberek a kenyerüket.
avatar
Barti33
-
2011.02.14. 12:20
5
Ez jó lehet!
avatar
Andras74
-
2011.02.14. 09:52
4
Én már láttam pár részt és nagyon jó.
Végre egy sorozat amely megmutatja hogy milyen élet+munkakörülmények vannak 3. világbeli országokban.....
....és milyen az amikor valakinek fel kell hagyni egy megszokott (magas) életszinvonalat és utána boldogulni,túlélni egy jóval alacsonyabb életszínvonalon.....
avatar
lizzy
-
2011.02.14. 03:30
3
még nem láttam, de ez izginek tűnik.. rossz is belegondolni hogy a nagy cégek hol készítik a termékeiket és kikkel :(
avatar
Blackjack | Fashion Guru
-
2011.02.13. 23:02
2
Na ezt megnézem, köszi.
avatar
Athos
-
2011.02.13. 20:55
1
Ez egy jó sorozatnak tűnik, meg fogom nézni!
Barna Emporio Armani csizma
A sötétbarna színű, minőségi bőrből készült, enyhén koptatott modell az Emporio Armani jelentette meg.

Az Ulysse Nardin volt az első óragyár, ami öröknaptáras modellt alkotott meg, ráadásul úgy, hogy egy korona elég volt az összes naptárfunkció kezeléséhez – akármelyik irányba. Nem csoda hát, hogy ez az egyszerű állíthatóság hamar etalonná vált az órakészítésben.
Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
A nyolcvanas évek derekán több terror támadás is történt, de elindult a világsztárokat tömörítő USA for Africa project is.