Nem meghökkentő, már az elmúlt időszakban is tapasztalhattuk, hogy egyes gyárak profiljuktól eltérő különlegességekkel kápráztatták el a nagyérdeműt. Utánajártunk, milyen újdonságokkal jöttek és jönnek a sportkocsigyártók.
Betörnek a luxusmárkák a multimédiás eszközök piacára
Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az igény a különféle számítástechnikai, multimédiás eszközökre. Ennek hatására történhetett meg, hogy például Giorgio Armani divatkirály, vagy éppen a legendás sportkocsigyártó Lamborghini is beszáll ezen termékek piacára.
Ralph Rueben Lifshitz. A nehezen kiejthető név első hallásra a legtöbbeknek nem igazán üzen bármit is. Viszont ha azt halljuk: Ralph Lauren, máris a divatvilág egy olyan, negyven éve töretlenül progresszív divat márkája jut eszünkbe, amely mindeddig a konzervatív luxus megtestesítője volt.
A Lotz-teremben beszélgetett Handrással lapunk főszerkesztője
Interjú Horváth Andrással, hazánk egyik legnagyobb Apple kereskedésének a vezetőjével. A beszélgetésből kiderül, mi az XMS sikerének a titka, vajon hogyan vélekedik Handrás a sznobizmusról, illetve hogy a divat milyen mértékben van jelen az életében.
Szeptemberben tették közzé a világ legértékesebb márkáinak százas listáját, eszerint a legértékesebb márkanév idén a Coca-Cola, mely így az első helyen végzett.
A világ Ferrari rajongóinak legnagyobb örömére október 27-én az Egyesült Arab Emirátusokban található Abu Dhabiban megnyílik a Ferrari World. Nem pusztán egy napjainkban divatos, valamely koncepciót körüljáró vidámparkról van szó, hanem a világ legnagyobb fedett, tematikus élményparkja válik látogathatóvá.
Bár az itthoni autóparkban még ritka egy-egy több tízmillió forintos luxusautó, az elmúlt években egyre többen vásárolnak kisebb vagyont érő járműveket.
Az Hublot és a Ferrari megállapodtak egy hosszútávú, stratégiai együttműködésben. Ezentúl rendszeresen számíthatunk Ferrarihoz köthető luxusórákra, az első limitált verziót már nyilvánosságra is hozták: egy tourbillonos Big Banget.
London belvárosát egy új járgány tartja lázban! Az egykori sportautót ugyanis tulajdonosa időt és pénzt nem sajnálva egy hatalmas limuzinná fejlesztette.
A pénzes férfiak pedig egyre többet költenek Jimmy Choo és Louis Vuitton lábbelikre
A bázeli kiállítás alatt és után is sorra jelentek meg új Hublot órák. A svájci vállalat nagyon rákapcsolt, vezérigazgatójuk szerint idén kibővített kollekcióval, széleskörű terjeszkedéssel kívánnak még nagyobb szeletet szerezni az egyébként is igen jól prosperáló luxusórák piacán.
A Ferrari és a Tod's vezére is benne van az üzletben
A nagysikerű Trónok Harcában ismerté vált Lena Headey eladja Kaliforniai otthonát. Ugyan a Királyvárnál lényegesen kisebb a piacra dobott ház, de minden bizonnyal lesz rá érdeklődő.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen tehetségesek a magyarok. Feltalálók, orvoskutatók, élsportolók és igazi istenadta művészi tehetségek, mint például Murányi Orsi is, köztünk sétálnak az utcán. Interjú
Bence szeret csapatban dolgozni, fontos számára, hogy a munkatársai érezzék a műsorvezetési stílusát és a humorát. A Viva Tv volt az ugródeszka számára, de mindig is az RTL Klub képernyőjére vágyott. Interjú.
Meg Ryan ismételten piacra dobta kaliforniai otthonát. A villáért 11.4 millió dollárt szeretne kapni, ami közel 3 millióval kevesebb, mint a két évvel ezelőtti ár.
Az Ulysse Nardin volt az első óragyár, ami öröknaptáras
modellt alkotott meg, ráadásul úgy, hogy egy korona elég
volt az összes naptárfunkció kezeléséhez – akármelyik
irányba. Nem csoda hát, hogy ez az egyszerű állíthatóság
hamar etalonná vált az órakészítésben.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél,
ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison
Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja
hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet
küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban
van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az
újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore
órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió
paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most
bejelentett Tour Auto 2012 is.
Noha idehaza eléggé zavaros a filmszakma jelenlegi helyzete,
átmeneti időszakot élünk, most - és a későbbiek folyamán is
- több különböző érdekcsoport csap össze, de azért sikereket
is el tudnak érni filmeseink, akár Cannes-ban is.
Ha valamin Mercedes-Benz logó virít – legyen az autó,
motor vagy bármilyen közlekedési eszköz – egészen
biztosak lehetünk benne, hogy magas minőséget képvisel.
Még csak az év felénél járunk, de máris volt több nagy
földrengés is világszerte. Japán és a Távol-Kelet más része
is érintett volt, sőt Magyarországon is volt egy kisebb
rengés idén.
Befejezték a világ legmagasabb Lego tornyának építését
Brazíliában, megdöntve 25 centiméterrel a hat hónappal
ezelőtti chile-i rekordot. Az új torony majdnem 32 méter
magasra nyúlik az égbe.