Szavazz a 2012-es kampányfotókra!
Idén sem bízták a véletlenre a luxusmárkák vezetői a
reklámfotózásokat. A legjobbakat pedig mint mindig, ezúttal
is megtekinthetitek a Trendmagazinon.
250 négyzetméternyi luxus, egy kis történelemmel vegyítve
A Porsche Design ruházati brand már második üzletét nyitja
New Yorkban. Az egyre népszerűbb vállalat a West Broadway
egyik előkelő épületében nyitotta meg eddigi legnagyobb
üzletét.
Ősszel jelenik meg az új parfüm
A 21 éves színésznő most már bizonyosan megveti lábát a
divat világában is, hiszen a világhírű Balenciaga új
parfümkreációjának arcává választották.
Az OWN 40 percben mutatja be a kreatív dizájnert
Az Oprah Winfrey Networkön egy dokumentumfilm segítségével
tekinthetünk bele a világhírű divattervező életébe.
Nagy sikerre számít a két világmárka
A Versace for H&M első kollekciója nagy sikert aratott, így
egyértelmű volt, hogy 2012-ben is megjelenik néhány divatos
ruha az olaszok egyik legemblematikusabb brandjétől.
A legsikeresebb brandek többmilliós közösséggel rendelkeznek
A közösségépítés fontossága miatt ma már minden jelentősebb
divatház képviselteti magát a Facebookon. Megnéztük, hogy
milyen eredménnyel.
Jövőre még több brand áll rá a karcsúsított ruhák gyártására
Amerikai felmérések szerint 2012-ben az elegáns
férfiruházaton belül a karcsúsított vonalvezetés és a
fiatalos megoldások fogják dominálni az új kollekciókat.
Milánóban nyílt meg az első Young Versace üzlet
A Versace is belépett azon divatházak csoportjába, amelyek
külön kollekciót adnak ki a kisgyermekek számára.
Világhírű fényképészek munkáiból szemezgettünk
Az utóbi évek legsikeresebb divatfotóiból szemezgettünk,
amik amellett hogy világhírű fotósok munkáiból származnak,
még szexik is.
Moulin Rouge – ahol pár lány álma valóra vált
A Glam Square modellügynökség szépségversenyt hirdetett
modellek számára. A győztes lány egy milánói fotózáson vehet
részt.
Roberto Cavalli 2011 őszi-téli kollekció
Indián lányok, telepes fiúk, már csak a vállon lógó hatalmas
puskák és a füstjelek hiányoznak a Roberto Cavalli új
kollekciójából.
A bakelitlemezre épülve...
Régi korok nyomában: bemutatkozik a bakelitlemezre
emlékeztető táska! Ízig-vérig magyar.
Versace for H&M - borítékolható siker
November 17-től világszerte 300 H&M polcain olyan
ruhadarabok fognak szembeköszönni, melyeket Donatella
Versace tervezett az üzletlánc számára.
A legújabb kollekcióról és a brand jövőjéről magát a
tervezőt kérdeztük
Érzéki csipke, lágyan omló selymek, sejtelmesen áttetsző
tüll, finom tapintású plüss és a legtisztább pamut, ez mind
a Vivien Vance-től.
Az Apple egykori vezetőjének ikonikus öltözködése sokakban
megmaradt. A rajongók most kedvenc zsenijük szemüvegéhez
hasonlót is vásárolhatnak maguknak.
D&G 2011-es őszi bemutató
A D&G idei őszi-téli kollekciója az átmeneti pre-fall
daraboktól egészen a leghidegebb napokra tartogatott
modellekig mindennel szolgál a kedves közönségnek.
James Bond továbbra is nagyon elegáns ügynök lesz
A Skyfall nevet viselő James Bond filmmel kapcsolatban már
azt is tudjuk, ki öltözteti kedvenc titkosügynökünket: Tom
Ford.
Sinéquanone 2011, őszi-téli kollekció
Elegancia, kifinomultság, ízlésesség - ezzel áldozik évről
évre a Sinéquanone a divat oltárán.
Számolatlanul állnak a gardróbjában a címkés ruhadarabok
Tamara Ecclestone hatalmas gardróbját könnyen
összetéveszthetnénk egy divatáruház készletével...
A kollekció a londoni divathéten mutatkozott be
Új üdvöske tűnt fel a divatvilágban! A futurisztikus cipőket
tervező magyar lány még csak most hagyta el a MOME
iskolapadját és máris az egyik legnevesebb divatrendezvényen
találta magát.