Tavaly december 4-én megnyitott a várva várt D&G boutique az Andrássy út 33. szám alatt! A rég várt megnyitóról eddig csak álmodtak a nemzetközi luxuscikkek szerelmesei, mára azonban mindenki nagy örömére a D&G store tökéletes valóság itt Magyarországon is.
A HUGO BOSS név a magasabb igényeket kielégítő, luxuskategóriájú divatot jelenti szerte a világon. Termékein keresztül egy sajátos életstílus, a siker és a kiválóság kerül kifejezésre.
A Roberto Cavalli csillogó, sziporkázó ragyogása várja a vásárlókat két szinten, 260 négyzetméteren. Az alsó szinten található a női kollekció, melyet csodás Swarovski kristályokból készült függöny oszt két részre, mindezt egy hatalmas, ragyogó Roberto Cavalli logó koronázza meg.
Ennek a márkának a kialakulása robbanásszerű volt, hiszen a márka névadója maga Gianni Versace is csupán 1946 dec. 2-án született meg Dél-Olaszországban, mint egy kereskedő fia. Apja gyakori távolléte miatt anyja, aki egyébként ruhatervezéssel is foglalkozott egy apróbb műhelyet tartott fenn.
1835-ben az ifjú Louis Vuitton 14 évesen elhagyta a Svájc közelében található kis szülőfaluját, Anchay-t, hogy szerencsét próbáljon a nagy párizsi forgatagban. Így kezdődött a Louis Vuitton brand története.
A Mercedes-Benz Fashion Week egy olyan rangos esemény a divat világában, ami lehetőséget nyújt a német és nemzetközi divattervezőknek, hogy bemutathassák a legújabb kollekcióikat. Ezen rangos eseményen idén a hajas babáktól kezdve az üzletasszonyokon át a zombikig mindenki megjelent - tiszta halloween volt.
Ralph Rueben Lifshitz. A nehezen kiejthető név első hallásra a legtöbbeknek nem igazán üzen bármit is. Viszont ha azt halljuk: Ralph Lauren, máris a divatvilág egy olyan, negyven éve töretlenül progresszív divat márkája jut eszünkbe, amely mindeddig a konzervatív luxus megtestesítője volt.
Hazánkban a rendszerváltás óta a divatvilág is komoly változásokon ment keresztül
Változott-e, és ha igen, miben a magyar öltözködési kultúra az elmúlt évtizedekben? Mit jelent ma Magyarországon a divat, és jellemző-e egyátalán honfitársainkra a divat orientáltság? A huszonegy éve bekövetkezett rendszerváltás a politikai szabadság mellett sok egyéb tekintetben is újat hozott...
A stílus az önkifejezés sajátságos módja - a nyelvben, írásban, és nem utolsó sorban a megjelenésben képes olyan egyedivé válni, akár az ujjlenyomat. A férfiak számára az öltözködésben közel két évszázada az egyik legkifejezőbb az öltöny.
Az idei év során is állati kollekcióval robbant be a Roberto Cavalli. A szó legszorosabb értelmében állati a kollekció, ugyanis a fő minta a leopárd, a tigris, a zebra és a bűvös Cavalli kígyó. A másik irányzat -a többi céghez hasonlóan – a military, melyet Mr. Cavalli a sajátos, egyedi stílusában készített el.
Nem szükséges nagy mozirajongónak lenni ahhoz, hogy az ember felfedezzen bizonyos márkákat a vásznon. Szinte nincs olyan filmes alkotás, melyből hiányozna egy-egy brand. Cikkünkben ennek formáit, üzleti hátterét és néhány konkrét előfordulását vesszük górcső alá.
Az Andrássy út pénteki forgatagában loholva ritkán érünk rá gyönyörködni a szebbnél szebb üzletek kínálatában. Az Ermenegildo Zegna impozáns kirakata azonban óhatatlanul megállít egy pillanatra, s ez a másodpercnyi pausa elegendő annak felismerésére, hogy a nagybetűs Divat legfelsőbb régióiba érkeztünk. Belépünk.
Ellentmondásos, de kiemelkedő, improvizatív és mégis, megfontolt brandépítő üzletember. Tanult művészettörténetet, szerepelt reklámfilmekben, s mielőtt befejezte volna a belsőépítész iskolát, rájött, hogy a divat az élete. A Guccinál töltött évek hoztak neki szakmai sikert.
Interjú Kolozsvári Zsuzsával, az Ermenegildo Zegna üzletvezetőjével
A Trendmagazin tavaly már bemutatta az Andrássy úton található Zegna szalont. A cikk nagyon nagy visszhangot váltott ki, éppen ezért úgy láttuk, van értelme egy újabb interjúnak is ebben a témakörben.
Azon szerencsések közé sorolhatjuk magunkat, akik idén is betekintést nyertek a D&G páratlan világába. A vidám, fiatalos, friss, üde színek és formák elhoznak nekünk egy kis szeletet egy földi paradicsomból.
Napjainkban már egy átlagos felhasználó is egyre több kütyüt cipel magával, éppen erre a problémára próbál megoldást találni a Fujitsu Siemens tervezőinek egy új ötlete.
Meglepő látvány tárulhat elénk, mikor belépünk e chelsea-i apartman ajtaján és szembekerülünk azzal a sok káprázatos tárggyal, amit eme 1800 négyzetméteres lakóhely rejt magában.
A hideg januári napokat egy kellemes hétvégi program tette elviselhetőbbé. Nyolcadszorra is megrendezésre került az Esküvői Kiállítás, mely hazánk egyik legszínvonalasabb ilyen jellegű rendezvénye.
1989-ben rendeztek utoljára a Budapest Sportarénában hasonló rendezvényt, hogy miért mondom, hogy hasonló, nos ez a cikkből ki fog derülni mindenki számára.
2012 a szállodák éve lesz – állítják nemzetközi szakértők, akik szerint idén nagyon sok prémium kategóriás épület nyitja meg kapuit a pihenni és kikapcsolódni vágyó turisták számára.
Egy lomkocsmánál beszéljük meg a találkát, a helyszínt én választom. Hamarabb érkezem és szembesülök vele, hogy a helyet bezárták. Közben Fáy Miklós is megérkezik. Biciklin.
1988-ban véget értek az iraki-iráni harcok az Öböl-háborúban, Szöülban megkezdődtek a huszonnegyedik nyári olimpiai játékok, a Die Hard pedig óriási sikert ért el a mozikban.
A Porsche Design ruházati brand már második üzletét nyitja New Yorkban. Az egyre népszerűbb vállalat a West Broadway egyik előkelő épületében nyitotta meg eddigi legnagyobb üzletét.
Az Audemars Piguet 40 éve készíti az igencsak nagy
presztízzsel bíró sportóráit, ennek a kerek évfordulónak a
kapcsán idén megérkezik a felújított Royal Oak Chronograph.
Az Hublot Shanghaiban lerántotta a leplet a várva várt
óráról, amit a svájci márka legnépszerűbb nagykövetének,
Diego Maradonának a tiszteletére készítettek. A King Power
Maradona minden bizonnyal az év egyik legkeresettebb Hublot
modellje lesz.
A svájci származású Sébastien Buemi 2009 óta elismert alakja
a Forma-1-nek, és nagykövete az Audemars Piguet-nek. A
fiatal és rendkívül tehetséges pilóta nevével fémjelzett
limitált szériás modellt nemrég mutatta be a cég.
Noha idehaza eléggé zavaros a filmszakma jelenlegi helyzete,
átmeneti időszakot élünk, most - és a későbbiek folyamán is
- több különböző érdekcsoport csap össze, de azért sikereket
is el tudnak érni filmeseink, akár Cannes-ban is.
Ha valamin Mercedes-Benz logó virít – legyen az autó,
motor vagy bármilyen közlekedési eszköz – egészen
biztosak lehetünk benne, hogy magas minőséget képvisel.
Még csak az év felénél járunk, de máris volt több nagy
földrengés is világszerte. Japán és a Távol-Kelet más része
is érintett volt, sőt Magyarországon is volt egy kisebb
rengés idén.
Befejezték a világ legmagasabb Lego tornyának építését
Brazíliában, megdöntve 25 centiméterrel a hat hónappal
ezelőtti chile-i rekordot. Az új torony majdnem 32 méter
magasra nyúlik az égbe.